Atlétikai vb: Halász, Lyles, Bol – a három legemlékezetesebb pillanat

Vágólapra másolva!
2023.08.30. 11:47
null
Halász Bence első dobása végül bronzérmet ért (Fotó: Szabó Miklós)
A vasárnap véget ért budapesti atlétikai világbajnokság számtalan emlékezetes pillanatot hozott, lapunk szigorúan szubjektív összeállításban gyűjtötte össze a legemlékezetesebbeket hármat ezek közül.

HALÁSZ BENCE BRONZÉRME

Nem kérdés, hogy Halász Bence újabb világbajnoki bronzérme szubjektív toplistánk első helyére kívánkozik – talán érthető az elfogultságunk. A 26 éves magyar kalapácsvető életében először jutott 81 méter fölé, de talpával érintette felülről a dobókör peremét, ezért a lengyelek óvása után elvették a dobását. A 80.82 méteres első kísérlete így is bronzérmet ért Halásznak, akit az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án több mint harmincezren köszöntöttek vastapssal a Nemzeti Atlétikai Központban. Nem véletlenül mondta, hogy ezt élete végéig fogja mesélni.

Lyles Bolt csúcsait még nem ostromolja, de ő is triplázott egy vb-n (Fotó: Árvai Károly)
Lyles Bolt csúcsait még nem ostromolja, de ő is triplázott egy vb-n (Fotó: Árvai Károly)

NOAH LYLES TRIPLÁZÁSA

Noha Usain Bolt világrekordjait (még) nem tudta megdönteni, Noah Lyles a jamaicai klasszist idézte Budapesten, hiszen a 100 és a 200 méter után a 4x100-as váltó tagjaként is aranyérmet szerzett. A 26 éves amerikai sprinter triplázása mellett hangzatos kijelentésével is felhívta magára a figyelmet: a sajtótájékoztatón elmondta, nem érti, az NBA-győztes játékosok miért hívják magukat világbajnoknak – erre persze azonnal reagáltak a kosárlabdázók. Egyesek szeretik, mások utálják, de vitathatatlan: Lyles egyéniség, aki segíthet még eladhatóbbá tenni a sportágat.

Femke Bol szállította az első drámát és az utolsó fantasztikus hajrát a vébén (Fotó: Szabó Miklós)
Femke Bol szállította az első drámát és az utolsó fantasztikus hajrát a vébén (Fotó: Szabó Miklós)

FEMKE BOL HAJRÁJA

Néhány lépésre volt a céltól a holland 4x400-as vegyes váltó befejező embere a vb első napján, Femke Bol, amikor hasra esett, ráadásul elejtette a váltóbotot, így nemcsak a világbajnoki cím úszott el, hanem ki is zárták a négyest. A 23 éves klasszis viszont a szó átvitt értelmében nem fogott padlót, a 400 gátat tökéletesen felépített futással nyerte meg, majd a vb záró napján slusszpoénként a női 4x400-as váltóval is győzött. Méghozzá úgy, hogy az utolsó ötven méteren előbb brit, majd jamaicai riválisát is „levadászta”, a szenzációs hajrá aranyat ért a hollandoknak.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila Femke Bol edzőjénél folytatja Hollandiában

Atlétika
2025.09.27. 13:18

Ez volt az atlétikai világbajnokság tíz legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.09.25. 09:03

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17

Noah Lyles mesternégyese 200-on, utolérte Usain Boltot

Atlétika
2025.09.19. 16:15

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Atlétikai vb: 18 századon múlt, hogy Sydney McLaughlin-Levrone csodát tesz

Atlétika
2025.09.18. 16:11
Ezek is érdekelhetik