Atlétikai vb: Halász Bence édesapja büszke, de azért reménykedett a győzelemben

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.20. 21:49
null
Halász Bence édesapja szerint ez volt a kalapácsvető élete legjobb versenye (Fotó: Szabó Miklós)
Az immáron kétszeres világbajnoki bronzérmes Halász Bence édesapja, Halász Tamás az SzPress Hírszolgálatnak adott nyilatkozatában mondta el, büszke fiára, de titkoltan a győzelemben reménykedett.

 

„Furcsa lenne, ha éppen ma elégedetlenkednék, amikor ennek a gyönyörű stadionnak a csodálatos közönsége a döntő első percétől az utolsóig úgy biztatta Bencét, mint egy igazi nemzeti hőst, ráadásul éppen augusztus 20-án, az ország ünnepnapján” – jelentette ki Halász Tamás. – „Bármi is történt a verseny közben, akármerre is vezet Bence útja a jövőben, ez a budapesti világbajnoki döntő örök emlék marad a számunka és bizonyára még sok-sok magyar számára is. Mint apa, és a fiam tisztelője, természetesen jobban örültem volna a még jobbnak, de egy olyan versenyben harmadiknak lenni, ahol soroztak a 80 méteres eredmények, olimpiai és világbajnoki győztesek voltak az ellenfelek, arra elfogulatlanul csak annyit mondhatok, hogy soha ennél rosszabbat, nincs okunk az elégedetlenségre.”

Az édesapa azt is elárulta, úgy gondolja, ez volt Bence valaha volt legkiemelkedőbb teljesítménye:

„Szerintem az érvénytelen dobásokkal együtt is ez volt Bence eddigi legjobb versenye.”

Az idősebbik Halász arról is beszámolt, a családjuk mentalitása milyen szerepet játszik a kalapácsvető karrierjében.

„Dolgos emberek vagyunk, soha semmi nem hullott csak úgy az ölünkbe, mi nem olyanok vagyunk, akik, ha a lapátot kell ragadni, megkérünk valaki mást, hogy inkább ő forgassa. Bence így nőtt fel, soha nem bújt el, hogyha dolog akadt, és erről a jó tulajdonságáról akkor sem szokott le, amikor Szombathelyre költözött és élsportoló lett.”

A nyilatkozat végén Bence jövőjével kapcsolatban az édesapja igen pozitív képet vázolt fel:

„Nem akarom agyon dicsérni, mert hiába is tenném azt, Bence nem hagyná el magát, szóval én tényleg úgy gondolom, hogy még csak a legmagasabb csúcs felé vezető út elejét járja. A mondást idézve azt is hozzátehetem, hogy ami késik, az nem múlik, leszünk mi vele együtt még boldogabbak is. Az a tömérdek munka, amit eddig elvégezett, arra lehet építkezni, és tornyot is emelni, olyat, mint milyen Párizsban az Eiffel.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik