Atlétikai vb: A sportolói világ el van ragadtatva – Schmidt Ádám

Vágólapra másolva!
2023.08.22. 09:45
null
Schmidt Ádám szerint a vb hatalmas reklámértéket jelent hazánknak (Fotó: Árvai Károly)
Az elmúlt napok visszajelzései alapján a sportvezetők és a versenyzők is „el vannak ragadtatva” a budapesti atlétikai világbajnokságtól – mondta Schmidt Ádám a vb kormánybiztosa az MTI-nek.

 

A sportért felelős államtitkár kiemelte, hogy a sportolói világ szerint a Nemzeti Atlétikai Központ atmoszférája és a vendégek fogadtatása is lenyűgöző.

„Az első két napon nagyszerű hangulat várta a versenyzőket és remélem, így lesz ez a következő hat napon is” – nyilatkozott.

Hozzátette, 11 hónappal ezelőtt a nemzetközi szövetséggel (WA) azt a célt tűzték ki, hogy minél több néző legyen a versenyeken, és ezt sikerült teljesíteni, már a következő hétvégére is alig lehet jegyet kapni. Hangsúlyozta, a WA a vb előtt egy másik budapesti helyszínen tartotta kongresszusát és az újraválasztott Sebastian Coe elnök szerint mindenki kiválóan érezte magát, „igazoltuk ismét, hogy a magyar vendégszerető nemzet”.

„Ezekben a napokban mindenki testközelből megtapasztalhatja, milyen volumenű eseményről van szó. A vb már két és fél nap után olyan reklámértéket jelent hazánknak, ami felbecsülhetetlen” – fogalmazott.

Schmidt Ádám kiemelte, Magyarország születésnapját, augusztus 20-át sikerült az ország eddigi legnagyobb sporteseményével ünnepelni.

„A sport erejét mutatja, hogy a közélet, sőt a világ meghatározó szereplői eljöttek a vb-re. Világcsúcs és több magyar csúcs is született már a Nemzeti Atlétikai Központban. A versenyeken túl olyan különleges élményeket igyekszünk nyújtani, amelyek hatására reményeink szerint minél többen elkezdenek majd sportolni” – nyilatkozott Schmidt Ádám.

Legfrissebb hírek

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein

Egyéb egyéni
2025.10.22. 15:02

Bob Bowmantől és Per Johanssontól is inspirálódhatnak a magyar edzők

Egyéb egyéni
2025.10.22. 14:30

Schmidt Ádám: Hatalmas siker és újabb mérföldkő, hogy a Puskás Arénában rendezhetjük meg a BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2025.10.16. 13:40

Különleges méréseken vehettek részt világ- és Európa-bajnokok a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémián

Kajak-kenu
2025.10.14. 09:34

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Schmidt Ádám: Közelebb visszük a fiatalokhoz a rendszeres sportolás lehetőségét

Egyéb egyéni
2025.10.10. 18:00

Menczer Tamás: Aki ma sportol, különösen gyerekként, az behozhatatlan előnybe kerül

Úszás
2025.10.09. 20:54

Két új kültéri röplabdapályát adtak át Szegeden

Egyéb egyéni
2025.10.08. 18:35
Ezek is érdekelhetik