Atlétikai ob: több mint ötezer néző látogatott ki a vb főpróbájára

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.09. 12:16
null
Több mint ötezer néző látogatott ki a 128. Atlétikai Magyar Bajnokságra (Fotó: Török Attila)
Ahogy arról beszámoltunk, az atlétikai országos bajnokság első napján sorra dőltek az egyéni csúcsok az új Nemzeti Atlétikai Központban. A második napon hatan is dupláztak, Kozák Luca pedig óriási futással teljesítette az olimpiai szintet. Két országos csúcs, 118 egyéni legjobb eredmény és több mint 5000 néző az atlétikai ob-n.

Az augusztus 19-én kezdődő budapesti atlétikai világbajnokság tesztversenyén, a 128. Atlétikai Magyar Bajnokságon a hazai versenyzők értékes tapasztalatot szerezhettek, két nap alatt több mint ötezer néző látogatott ki a Nemzeti Atlétikai Központba.

„Ez maga a csoda! Végre megtelt élettel az atlétikai központ, belekóstolhattunk a vb-hangulatba, és úgy látom a versenyzőket és a nézőket is ámulatba ejtette a világbajnokság helyszíne. Ránk most hat hét – az eddigieknél is keményebb – szervezői munka vár, aztán augusztus 19-én, vagyis 41 nap múlva kezdünk. Az elmúlt két nap csak megerősítette bennem azt a meggyőződést, hogy ezt senkinek nem érdemes kihagynia” – értékelt Németh Balázs, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója.

A szervezők az augusztusi világbajnokságon naponta 35 ezer embert várnak, derül ki a budapesti világbajnokság szervezőinek közleményéből. Az augusztus 19 és 27. között kilenc napon át zajló budapesti atlétikai világbajnokság eseményei a Nemzeti Atlétikai Központban és Budapest belvárosában kapnak helyet. Már több mint 220 ezer jegy elkelt Magyarország történetének legnagyobb sporteseményére.

Legfrissebb hírek

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Ez volt az atlétikai világbajnokság tíz legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.09.25. 09:03

Mind a négy idei atlétikai világverseny hozott magyar sikert

Atlétika
2025.09.23. 08:49

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Noah Lyles mesternégyese 200-on, utolérte Usain Boltot

Atlétika
2025.09.19. 16:15

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19
Ezek is érdekelhetik