Atlétika: sikeres volt a Sulihős program

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.01. 11:28
null
Schmidt Ádám szerint Sulihős program célja az volt, hogy az atlétikára irányítsa a figyelmet (Fotó: Koncz Márton)
Kimagasló sikert hozott, több mint négyszáz iskola több mint százezer diákja vett részt a budapesti atlétikai világbajnoksághoz kapcsolódó Sulihős programban – jelentették be a szervezők.

A Nemzeti Atlétikai Központban tartott csütörtöki sajtóeseményen elhangzott, hogy az ország iskoláit megmozgató programnak köszönhetően hét héten át az atlétika kapott főszerepet az iskolai testnevelésórákon, a résztvevő gyerekek közül mintegy tízezren jutalomként ott lehetnek az augusztus 19. és 27. közötti világbajnokságon.

„Az volt a célunk, hogy a világbajnokság túlmutasson egy világeseményen, az atlétikára irányítsa a figyelmet a versenyek előtt és után is” – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.

„A legfontosabb cél, ami a világon egyedülálló Sulihős program révén már részben teljesült is, hogy az atlétikai világbajnokság hatására sok tízezer magyar, fiatal és idősebb kezdjen el sportolni” – tette hozzá Schmidt Ádám.

„A szervezők fejében a vb nemcsak arról a kilenc napról szól, amikor itt versenyeznek a világ legjobb atlétái, hanem a különböző kísérőeseményekről is. Arról az egyedülálló programról is, amely több mint négyszáz iskolát mozgatott meg” – hangsúlyozta Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A programban részt vevő iskoláknak a vb szervezői intézményenként 23 ingyenes jegyet biztosítanak az augusztus 19-i nyitó napra, továbbá az iskolák 50 százalékos kedvezményt kapnak, amit jegyvásárlás esetén használhatnak föl.

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: Nagyon nagy küzdelmet folytatunk a fiataloknál, hogy a virtuális tér helyett a valódi hús-vér közösséget válasszák

Egyéb egyéni
2025.09.28. 19:44

Schmidt Ádám: Már több mint 50 ezer tagja van a Sportoló Nemzet Programnak

Egyéb egyéni
2025.09.26. 21:05

Díjátadó ünnepséget tartottak a Magyar Edzők Napja alkalmából

Egyéb egyéni
2025.09.25. 20:24

Sportoló Nemzet: családi nappal egybekötött program várja az érdeklődőket Sukorón

Egyéb egyéni
2025.09.23. 16:38

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Átadták Magyarország első World Skate minősítésű gördeszkapályáját

Egyéb egyéni
2025.09.20. 15:58

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17
Ezek is érdekelhetik