Fedett atlétikai Eb: jó magyar kezdés, Vindics és Bartha-Kéri is elődöntős 800-on

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 18:47
null
Bartha-Kéri Bianka (Fotó: instagram.com/keribia94, archív)
Remekül kezdődött magyar szempontból csütörtökön az isztambuli fedett pályás atlétikai Európa-bajnokság, melyen előbb Vindics Balázs férfi, majd Bartha-Kéri Bianka női 800 méteren jutott tovább az előfutamból az elődöntőbe.

 

A férfiak négykörös távjának előfutamaival rajtolt el a törökországi kontinensviadal, és az első szám negyedik futamában mutatkozott be a 16 fős magyar csapat első tagja, a magyar bajnok Vindics Balázs.

A kiírás szerint 800-on az öt előfutamból az első két-két helyezett, illetve a két legjobb idővel rendelkező atléta jutott tovább.

Az UTE középtávfutója fél távnál még az utolsó helyen haladt, majd onnan tört előre. A hajrára ugyan kicsit elfáradt, de szorosan az első három mögött ért célba 1:47.82 perces idei legjobbjával. Egy futammal később kiderült, ezzel övé lett a második legjobb idő a nem helyen továbbjutók közül, így készülhet a szombati elődöntőre.

„Nagyon örülök a továbbjutásnak. Nekem ez a negyedik fedett Eb-m, és eddig mindegyiken az első fordulóban kiestem – mondta az M4 Sportnak a 28 éves atléta, hozzátéve, hogy komolyan gondolkodott azon, elinduljon-e az Európa-bajnokságon, mert az országos bajnokságra időzítette a csúcsformát a télen, és nagyon fáradtnak érzi magát. – Egy korábbi fedett pályás Eb-n éppen azért estem ki, mert az az angol srác, akivel most együtt futottam, egy másik futamban akkora tempót diktált, hogy a futama a leggyorsabb lett, és abból jutottak tovább idővel. Abban reménykedtem, hogy most is előre áll és jó iramot diktál.”

Vindics sikerét követően szinte rögtön Bartha-Kéri Bianka követezett, aki az első női 800-as futamban szerepelt, és ott a második legjobb idei eredménnyel rendelkezett, így lehetett bízni a továbbjutásában.

Az SVSE sportolója esélyeshez méltóan futotta le a távot, melynek felénél már az élen haladt, onnan pedig fokozatosan emelte a tempót, melyet az utolsó kanyarnál már csak két riválisa tudott tartani. A célegyenesben megelőzni csak egyikük tudta – ő is csak két századdal –, így összességében nagyon magabiztosan jutott be a szombati elődöntőbe, 2:03.26 perces eredménnyel.

„Bíztam benne, hogy meg tudom oldani ezt a futást úgy, hogy helyezéssel jussak tovább. Nagyon örülök, hogy ez sikerült – jelentette ki az M4-nek Bartha-Kéri. – Holnap nem kell futni, szombaton lesz az elődöntő, ott próbálok majd nagyot futni, és remélem, az egyéni csúcsomnál is jobbat tudok majd elérni. Aztán meglátjuk, az mire lesz elég.”

A csütörtöki nyitónapon – melyen nem rendeznek döntőt Isztambulban – még két magyar, a súlylökő Márton Anita a selejtezőben és Böhm Lilla a 3000 méter előfutamában szerepel.

Legfrissebb hírek

Tizenöt fősre bővült a magyar csapat a fedett pályás atlétikai Eb-n

Atlétika
2025.02.26. 16:52

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Kozák Luca és Molnár Attila már biztos fedett pályás Eb-résztvevő

Atlétika
2025.01.22. 07:27

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Kevés magyar versenyző dupláz a fedett atlétikai Eb-n és a vb-n is márciusban

Atlétika
2025.01.10. 11:19

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23
Ezek is érdekelhetik