Atlétika: már csak egy századra a régi álomtól Kerekes Gréta

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.02.16. 09:37
null
Kerekes Gréta remek formában várja az országos bajnokságot (Fotó: AFP)
A gátfutó Kerekes Gréta nehéz éveken van túl, de újra bomba formában versenyez, amit a múlt heti 8.01-es egyéni csúcsa is jelzett, szerdán pedig 8.07-tel győzött Belgrádban, így jó előjelekkel fordul rá a hétvégi országos bajnokságra.

Régen kezdte ilyen jó formában az atlétikai fedett pályás szezont a gátfutó Kerekes Gréta, aki a múlt héten 8.01 másodperces egyéni csúcsot futott Berlinben 60 méter gáton. Legutóbb a 2019-es téli szezonja volt ilyen erős, azóta azonban nem minden alakult úgy, ahogy tervezte.

„Az elmúlt években sok minden történt velem, ami gátolta a sportkarrieremet, jó és rossz egyaránt, hoztam rossz döntéseket, csalódtam sokat, és én is okoztam csalódást másoknak. Igazi hullámvasút volt az elmúlt két évem – mondta a belgrádi versenye előtt a Nemzeti Sportnak Kerekes Gréta. – Évekig úgy éreztem, ha fizikailag rendben vagyok, kijöhet bármilyen eredmény, de újra bebizonyosodott, hogy a lelki egyensúly is fontos, nálam pedig ez nem volt meg, ami meg is látszott az eredményeimen. Az elmúlt évben önismereti úton vettem részt.”

A DSC-SI versenyzője tavaly ősszel határozta el, hogy ez így nem mehet tovább, össze kell szednie magát, és komolyan csinálnia, mert ennek így nincs értelme. Az elmúlt években zömmel alulteljesített saját képességeihez mérten, de mindig volt egy-egy eredmény, amibe kapaszkodni tudott, ilyen volt például a 2022. júniusi 12.97-es ideje 100 méter gáton, amely erőt adott neki, hogy még igenis képes jó eredményt elérni, ha odateszi magát. Kicsit az is megijesztette, hogy 2022 októberében 30 éves lett, de ezt hamar rendezte magában.

„Valószínűleg későn érő típus vagyok mentálisan és fizikailag is. A családom segített elfogadni, hogy semmit sem jelent, ha harminc év áll a nevem mellett, ha nem érzem a testemen a kort. Sőt, fizikailag talán még sosem éreztem jobban magam, a hónap elején az egyik nap még Linzben versenyeztem, másnap már Ostravában, amit jó fizikum nélkül nem lehetne megtenni. Belgrád után vasárnap már Nyíregyházán állok rajthoz az országos bajnokságon, nincs bennem feszültség, nem stresszelek, csinálom, amit kell” – fogalmazott Kerekes.

KEREKES GRÉTA IDEI EREDMÉNYEI 60 MÉTER GÁTON
Február 10., Berlin
8.01
Február 10., Berlin
8.06
Február 1., Linz
8.07
Február 15., Belgrád
8.07
Január 28., Nantes
8.10
Február 2., Ostrava
8.12
Február 15., Belgrád
8.12
Február 2., Ostrava
8.14
Február 1., Linz
8.22

Legutóbb négy évvel ezelőtt járt közel a nyolc másodperces álomhatár átlépéséhez hatvan méter gáton, ami régi álma, és ennyire, mint most, egy századmásodpercnyire még sosem közelítette meg. Már a decemberi edzéseken érezte, jó formában van, de annyi rossz év volt mögötte, hogy nem akarta elbízni magát, kellett, hogy versenyen is jól teljesítsen. Az év első versenyén, a franciaországi Nantes-ban aztán 8.10-zel lett második, ami lökést adott neki.

„Arra azért nem gondoltam, hogy Berlinben ilyen jót tudok futni, már csak azért sem, mert egyébként tartok az ilyen épített pályáktól, sosem futottam jól rajtuk. Most azonban beletaláltam, már az előfutamból 8.06-tal jutottam tovább – emlékezett vissza a versenyző, aki legközelebb a hétvégi országos bajnokságon áll rajthoz, majd az isztambuli fedett pályás Európa-bajnokságon, ha lesz rá lehetősége. – Az országos bajnokság mindig presztízscsata, egész alapozás alatt az járt a fejemben, hátha most elkaphatom Kozák Lucát, ami sosem egyszerű, pláne most, hiszen fantasztikus évek vannak mögötte, országos csúcsokat döntött, nyilván tele van önbizalommal. De megpróbálom!”

Kerekes egyelőre nem akar a nyári budapesti világbajnoksággal foglalkozni, fedett pályán szeretné megalapozni az évét és a ranglistahelyezését, mert nem mindegy, hogyan fut neki a szabadtéri szezonnak. A jövő évi párizsi olimpia még motiválja, hiszen nem lehetett ott Tokióban, de utána jó eséllyel befejezi a pályafutását. Most azonban tudja, még hajtós év áll előtte, és nem is húzta be a féket: szerdán 8.12-vel, a legjobb idővel jutott be a belgrádi verseny döntőjébe, amit aztán 8.07-tel meg is nyert. És most jöhet az országos bajnokság!

 

Legfrissebb hírek

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Tóth Anna: Engem is nagyon váratlanul ért, hogy ilyen jó időt tudtam elérni

Atlétika
2025.02.28. 09:06

Tóth Anna új U23-as magyar csúccsal jutott ki a felnőtt Eb-re

Atlétika
2025.02.25. 08:34

Kozák Luca: Az olimpia után nagyon elfáradtam, és nem csak fizikailag

Egyéb egyéni
2025.02.11. 17:30

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Tóth Anna: Sokat tanultam a tavalyi tapasztalatokból

Atlétika
2025.01.28. 11:11

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Mátó Sára: A családias, támogató légkör elengedhetetlen a sikerhez

Atlétika
2024.11.08. 06:30
Ezek is érdekelhetik