Atlétika: Halász simán nyert a Magyar Nagydíj első állomásán

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 20:16
null
Halász Bence simán győzött (Fotó: Török Attila)
Ezúttal nem jutott nyolcvan méter fölé, de férfi kalapácsvetésben magabiztosan nyerte meg az atlétikai Magyar Nagydíj első, budapesti állomását Halász Bence, akinek hatból három kísérlete lett érvényes, mindhárom 76 és 77 méter közé esett, és végül 76.93-mal végzett az élen.

 

A női százméteres gátfutás futamában nem indult a friss Európa-bajnoki ezüstérmes Kozák Luca, aki a keddi luzerni versenye után megbetegedett, így kénytelen volt lemondani a részvételt, de az arany így is Debrecené lett, mert klubtársa, Kerekes Gréta győzött, aki csak egy századdal győzte le a 18 éves Tóth Annát.

A férfi magasugrást a 21 éves belga Jef Vermeiren nyerte 220 centivel, ám csupán egyetlen kísérleten múlt, hogy Bakosi Péter nem került elé, aki szintén átvitte a magasságot, azonban 214 centin eggyel több kísérlete volt. Ezzel a dobogó második fokára csúszott volna, ezért a nyíregyházi versenyző húzott egy merészet, kihagyta a 222 centit, amit ellenfele nem tudott átvinni, így volt három kísérlete 224-en, hogy megnyerje a viadalt. A húzás végül nem jött be, Bakosi mindháromszor sikertelen volt, így maradt az ezüstérem.

Legfrissebb hírek

Mátó Sára harmadik lett 400 méter gáton Lahtiban, Halász Bence ötödik Oslóban

Atlétika
2025.06.12. 10:49

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Halász Bence harmadik, Kozák Luca első a bydgoszczi Irena Szewinska Memorialon

Atlétika
2025.05.30. 20:10

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Halász Bence: Még ennél is jobb lehetett volna, de nem panaszkodom

Atlétika
2025.05.28. 09:52

Atlétika: a MATE-GEAC nyerte meg a csapatbajnokságot, Halász Bence egyéni csúccsal jelentkezett

Atlétika
2025.05.25. 20:33

Szabadtéri idényrajt előtt a hazai élatléták

Atlétika
2025.05.15. 13:41

Halász Bence: Elbízni nem akarom magam, de van miért boldognak lennem

Atlétika
2025.03.20. 07:02
Ezek is érdekelhetik