Atlétika: Szögi István 32 éves magyar rekordot döntött meg

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 00:54
null
Szögi István (Fotó: Török Attila, 2021)
Szögi István teljesítette saját tervét: csütörtök este, az Indoor Tour Gold sorozatának liévini állomásán megdöntötte a 2000 méteres síkfutás 32 éve fennálló fedett pályás magyar rekordját. Az új csúcs 5:00.73, ami több mint két másodperccel jobb Banai Róbert 1990-ben elért rekordjánál (5:02.98).

 

Ott volt a mezőnyben Szögi SVSE-s csapattársa, Kiss Gergő Xavér is, aki iramfutóként segítette a többieket.

„Nagyon gyors tempót kértek Geritől, ami alapján úgy gondoltuk, hogy néhányan világcsúcsot akarnak majd futni – idézi az atlétika.hu a hetedik helyen végző Szögi István versenybeszámolóját. – Tudtuk, hogy a mezőny legelejével nem szabad elmennem, így az elején nagyjából a mezőny közepére helyezkedtem. De ott hirtelen kialakult egy kisebb szakadék, egyedül találtam magam, több körön keresztül is nekem kellett vezetni az üldözőbolyt. A táv legnehezebb szakaszát egyedül kellett teljesítenem, ezért az utolsó pár körre kezdtem elfáradni. Ekkor többen megelőztek, ami valamelyest segített is, mert tudtam kire tapadni, és nem lassultam tovább. Picit sajnálom, hogy a jó hajrám ellenére sem sikerült öt perc alá becsúsznom, de összességében nagyon örülök a magyar csúcsnak. Nem sokszor volt részem ilyen jó hangulatban, telt házas közönség előtt futni, ez is sokat segített a célom elérésében.”

Az etióp Samuel Zeleke 4:57.00-s idővel nyert, ami messze volt honfitársa, Haile Gebrselassie 1998-ban felállított világcsúcsától (4:52.86), viszont – merthogy ennek reményében is szerződtették az iramfutókat – a publikum nagy örömére megdőlt a 2006 óta fennálló francia csúcs. Elsősorban Jimmy Gressier-től várták a csúcsdöntést, ő jobbat is futott (4:57.97) az eddigi rekordnál, csakhogy megelőzte őt Azeddine Habz (4:57.22) – azaz ő az új francia rekorder.

A 60 méteres gátfutásban Kozák Luca 8.12-es idővel ötödik lett, és noha Kerekes Gréta egy századot javított idei legjobbján, a 8.33-as eredménye nem volt elég ahhoz, hogy előfutamából továbbjusson. A döntőt a francia Leticia Bapté kereken 8 másodperccel nyerte meg.

Nguyen Anasztázia távolugrásban 637 centiméterrel nyolcadik lett, a venezuelai Yulimar Rojas 681 centivel győzött.

Szűcs Valdó kisebb sérülése miatt nem indult el a férfiak 60 méteres gátfutásában, amelyet a világcsúcstartó Grant Holloway nyert meg (7.35).

Az este legnagyobb nemzetközi szenzációját a férfiak 1500 méteres versenye hozta, amelyben a norvég Jakob Ingebrigtsen 3:30.64-es új világrekordot ért el, 44 századot lefaragva az etióp Samuel Tefera három évvel ezelőtti csúcsából.

Jakob Ingebrigtsen a célba érkezés után (Fotó: AFP)
Jakob Ingebrigtsen a célba érkezés után (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

Lyles sikere Bostonban, Szögi közel az országos csúcshoz

Atlétika
2025.02.03. 10:56

Az MTK-hoz igazolt az atléta Szögi István

Atlétika
2024.11.01. 16:55

Ingebrigtsen csak negyedik, amerikai győzelem 1500-on, olimpiai csúccsal

Párizs 2024
2024.08.06. 21:27

Atlétika: Szögi István a legnagyobb versenyeken is tovább akar jutni

Atlétika
2024.02.01. 09:17

Gyémánt Liga: Jakob Ingebrigtsen Európa-csúcsot futott egy mérföldön

Atlétika
2023.09.17. 08:09

Gyémánt Liga: Ingebrigtsen megdöntötte a 2000 méter világcsúcsát

Atlétika
2023.09.08. 22:37

Atlétikai vb – Keserédes – ilyen volt Ingebrigtsen hangulata az arannyal a nyakában

NSO Tv Egyéni sportok
2023.08.28. 10:10

Atlétikai vb: Keserédes – ilyen volt Ingebrigtsen hangulata az arannyal a nyakában

Atlétika
2023.08.28. 10:09
Ezek is érdekelhetik