Atlétika: hatéves eltiltás a vb-második orosz magasugrónak

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 15:59
Hatéves eltiltást szabott ki a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) az orosz magasugró Danyiil Liszenkóra.

A 2017-ben világbajnoki ezüstérmes, 2018-ban fedett pályán világbajnok Liszenko versenyzési engedélyét 2018 augusztusában vonta meg a nemzetközi szövetség (WA), miután nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartást és elérhetetlen volt a doppingellenőrök számára.

Az ügy hátterének felderítésére vizsgálat indult, és februárban a sportág tisztaságára felügyelő szervezet (AIU) négy évre eltiltotta az Orosz Atlétikai Szövetség öt korábbi tisztségviselőjét, köztük az egykori elnök Dmitrij Sljahtyint. A feltételezés szerint kitalált történetekkel és hamis orvosi papírokkal próbálták meg igazolni, miért nem vezette megfelelően a holléti nyilvántartását Liszenko.

A 24 éves atléta jövő augusztusban térhet vissza, miután két évet felfüggesztettek a büntetéséből.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Ketten is áttörték a 90 méteres álomhatárt gerelyben

Atlétika
2025.05.16. 21:10

Atlétika: ,,Még furcsa, hogy sok cikket írnak rólam” – Bátori Lilianna

Utánpótlássport
2025.03.22. 20:36

Atlétika: Bátori Lilianna nem csak beugrott a felnőtt Eb-re

Utánpótlássport
2025.03.11. 17:07

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Bátori Lilianna: Elképesztően inspiráló volt Mahucsihhal együtt versenyezni

Atlétika
2025.02.07. 13:53
Ezek is érdekelhetik