Atlétika: „Baj van, a kvóta fekete-afrikai nőnek szól” – Kiss Balázs csalódása

„Tíz éve döntöttem el, hogy kerülöm a nyilvánosságot – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Kiss Balázs, aki ritkán vállal médiaszereplést. – Akkoriban költöztem Veszprémről Budapestre, és beleszerettem abba az állapotba, hogy itt nem tudják az emberek, ki vagyok. Nyugalomban végezhetem a dolgomat, építési beruházásokkal és uniós pályázatok menedzselésével foglalkozom.”

Kiss Balázs már a sportpályafutása alatt sem tartozott a legismertebb sportolók köz, amiben az is közrejátszott, hogy egy ideig Amerikában élt, ott tanult – erről az időszakról is mesélt az interjúban.

„Az atléták közül én voltam a második. Bagyula Pisti volt az első, aki az 1991-es tokiói vb-n Szergej Bubka mögött második lett rúdugrásban. Úgy rémlik, előtte is lett volna valaki, de őt nem engedték. Viszont amikor Pistinek sikerült, akkor gondoltam, hogy engem sem fognak akadályozni, ráadásul addigra pont eljött itthon a rendszerváltás – mondta Kiss az amerikai tanulmányai kapcsán.
– Nem is szakmailag kaptam sokat Amerikában, hanem az attitűdöt tekintve. Márpedig az élversenyzők nagyon közel vannak egymáshoz, a győzelem már az attitűdön múlik. A győztes attitűd olyan, mint egy jófajta betegség: ha sok ilyen ember között vagy, te is elkapod. Az egyetemi szakemberek nem neveltek világbajnokokat, viszont áradt belőlük a pozitivizmus. Tudtam, hogy nincs tragédia, ha nem nyerek, és ettől amolyan Forrest Gump-os nyugalommal versenyeztem. Vagy ahogy Göncz Árpád köztársasági elnök elengedett minket akkor az olimpiára, könnyed lélektartással. Persze ezt csak kimondani könnyű, megvalósítani nehéz. De nekem sikerült, egészen addig, amíg meg nem nyertem az olimpiát. Utána a könnyedség már nem volt meg. Nemcsak önmagamnak akartam megfelelni, hanem az olimpiai bajnoki címemnek is. Szerettem utána is versenyezni, de az olimpiai aranynál nem lehetett nagyobb célokat megfogalmazni.”

Beszélt a sportpályafutása utáni időszakról is.

„A büszkeség megmaradt, de ma már a világ dolgai, a saját életem, a hároméves gyermekem a lényeges. Mindeközben friss diplomásnak számítottam, miközben az én koromban mások már középvezetői pozícióba kerültek. Újra a nulláról kellett felépítenem magamat. Amikor a Nemzetközi Atlétikai Szövetségben 2003-ban megalakult a sportolói bizottság, engem is kerestek. Angolul beszélek, közgazdász diplomám van, gondoltam, belevágok. Majd visszahívtak, hogy baj van: a kvóta fekete-afrikai nőnek szól. Ott eltört bennem valami. Megértem a mozgalmakat, de Martin Luther King híres beszédében az volt az álma, hogy egyszer az embert nem a bőrszíne, hanem a teljesítménye alapján ítélik meg. Hát ez lett az álomból, hogy dr. King forog a sírjában.”

Kiss Balázs a teljes interjúban – amelyet itt olvashat – azt is elmondja, miét vállalt szerepet a hazai atlétikai életben és felidézi az atlantai döntőt is.