Atlétika: a vírus miatt Athénban sem lesz idén maratoni

Vágólapra másolva!
2020.10.02. 09:58
A nagy nemzetközi versenyek túlnyomó többségéhez hasonlóan az idei Athén Marathont is törölték a koronavírus-járványra tekintettel.

A szervező Görög Atlétikai Szövetség a döntésről szóló közleményében azt írta, hogy több lehetőséget is mérlegeltek. Felvetődött, hogy a november 7–8-ra kiírt futófesztivál programjából csak a klasszikus maratoni viadalt hagyják meg és korlátozzák a résztvevők számát, végül azonban úgy határoztak, hogy egyáltalán nem rendezik meg az eseményt. A szövetség azt is közölte, hogy novemberben, egy speciális virtuális viadallal szeretné pótolni a versenyt.

A koronavírus-járvány miatt szinte az összes jelentős utcai futóverseny elmaradt, illetve elmarad az idén. A kevés kivétel egyike az áprilisról elhalasztott London Marathon, melyet most vasárnap megrendeznek, viszont csak egy szűk, profi futókból álló mezőnynek, a szokottól eltérő, zárt pályán.

Security Check Required

Legfrissebb hírek

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Csere Gáspár három éve nem futott ilyen jó maratonit

Atlétika
2024.12.07. 16:07

Két magyar arany a kick-box Eb zárónapján

Egyéb egyéni
2024.11.10. 14:07

Sok magyar érmet vár a hazai szövetség a kick-box Eb-n

Egyéb egyéni
2024.11.04. 11:00

Budapest Maratoni Fesztivál: Garai Ágnes Szonja győzött a klasszikus távon

Atlétika
2024.10.13. 13:23

SPAR Budapest Maraton Fesztivál: idén is lesz esélyegyenlőségi futam

Atlétika
2024.10.08. 10:59
Ezek is érdekelhetik