Atlétika: Világcsúcs, végre. Ez nagyon menő – Duplantis

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 12:30
null
Armand Duplantis azt mondta: őrület, hogy megdöntötte Szerhij Bubka legendás rekordját (Fotó: AFP)
Armand Duplantis azt mondta: őrület, hogy megdöntötte Szerhij Bubka legendás, 6.14 méteres szabadtéri rúdugró rekordját a csütörtöki római Gyémánt Liga-viadalon.

A mindössze 20 éves svéd sztár éve parádés, februárban fedett pályán kétszer javította meg a világcsúcsot, előbb egy centivel ugrotta túl fedett pályán Renaud Lavillenie 2014 óta fennálló 6.16 méteres eredményét, majd február 15-én Glasgow-ban a 6.18-on is átjutott.

A szezont a koronavírus-járvány miatt nem lehetett a szokott módon befejezni, ahogy később a szabadtérit sem tudták az atléták a normális rendben elkezdeni, de Duplantis formáján a kényszerszünet sem rontott. A nyári versenyeken is folyamatosan győzött, eredményei javultak és szeptember elején Lausanne-ban 6.07 métert teljesített, csütörtök este pedig a legendás ukrán 1994. július 31-i ugrásánál is jobbat mutatott, ezzel minden idők legjobbját produkálta szabadtéren is.

„Világcsúcs, végre. Ez nagyon menő. Igazán akartam ezt a 6.15-ös eredményt. Ez tiszta őrület – nyilatkozta örömittasan a római Olimpiai Stadionban sikere után az Egyesült Államokban élő Duplantis, akinek édesapja amerikai, édesanyja svéd. – 2020 egy nagyon furcsa és őrült év. Korábban abban sem lehettem biztos, hogy milyen versenyeken indulhatok.”

A két évvel ezelőtt, 18 évesen Európa-bajnokságot nyert, tavaly világbajnoki ezüstérmes atléta számára még egy verseny hátra van a szezonból, egy hét múlva a dohai, idei utolsó GYL-viadalon is indul, aztán következhet – mint mondta – az ünneplés.

„Azt követően bulizhatok egyet és pihenhetek egy nagyot” – árulta el a közeljövőre vonatkozó terveit az egészen kivételes képességekkel rendelkező „Mondo”.

A csütörtöki eredményének azért nagy az értéke, mert az elmúlt évtizedek legjobb férfi rúdugrói mind Bubka szabadtéri produkcióját szerették volna felülmúlni. Ugyanakkor ez a sikeres kísérlet világcsúcsnak nem számít, mivel a nemzetközi szövetség 2000 óta nem különbözteti meg a fedett pályás és a szabadtéri rekordot, egy csúcsot tart nyilván, ami 2020. február 15. óta 6.18 méter.

DUPLANTIS UGRÁSA

Legfrissebb hírek

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Noah Lyles lett az első, aki hatszor nyert Gyémánt Liga-döntőt

Atlétika
2025.08.28. 22:03

Gyémánt Liga: Molnár második, Enyingi harmadik a 400-as betétszámban Zürichben

Atlétika
2025.08.28. 19:43

Gyémánt Liga-döntő: Olyslagers legyőzte a világcsúcstartót Zürich belvárosában

Atlétika
2025.08.27. 20:19

Melissa Jefferson-Wooden már hétből hét sikernél jár 100 méteren 2025-ben

Atlétika
2025.08.22. 22:35

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
2025.08.20. 22:30

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2025.08.18. 12:51

Böndör Márton negyedik lett Lengyelországban

Atlétika
2025.08.18. 08:45
Ezek is érdekelhetik