Atlétika: holtverseny az első helyen a rúdugrók kerti versenyén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.03. 19:45
A svéd Armand Duplantis és a francia Renaud Lavillenie holtversenyben lett első a rúdugrók kerti versenyén vasárnap, míg az amerikai Sam Kendricks harmadikként zárt.

A Nemzetközi Atlétikai szövetség (WA) kezdeményezésére a férfi rúdugrás három jelenlegi legmeghatározóbb alakja speciális körülmények között mérkőzött meg egymással. A WA a klasszikus versenyek koronavírus-járvány miatti szüneteltetése miatt találta ki a The Ultimate Garden Clash (A Végső Kerti Összecsapás) fantázianevű sorozatot, melynek ez volt az első „állomása". A szabályok szerint a három sztárnak a saját pályáján fél órán belül a lehető legtöbbször kellett átugrania az öt métert.

Az Egyesült Államokban tartózkodó Duplantis a Louisiana államban, míg Lavillenie franciaországi házánál ugrott, és az utolsó másodpercekig izgalmas küzdelmük során egyaránt 36-36 sikeres próbálkozásig jutottak. A riválisainál jóval megfontoltabban ugró Kendricks – Mississipi államban található otthonában – 26 sikeres ugrással végzett.

Az internetes közvetítésnek köszönhetően több ezer néző szurkolhatta végig élőben a különös versengést, amelynek végén a WA megpróbálta rábeszélni a holtversenyes atlétákat a háromperces túlórára a döntés érdekében, ám a 33 éves Lavillenie fáradtságra és sérülésveszélyre hivatkozva nem vállalta a folytatást. Duplantis azért a biztonság kedvéért még ugrott egyet, de azt már nem írták jóvá neki.

A három atlétát nem véletlenül választotta a szövetség: Lavillenie a 2012-es olimpia bajnoka, négy évvel később ezüstérmet nyert, és egészen idén februárig 6.16 méterrel világcsúcstartónak mondhatta magát. Rekordját a 20 éves Duplantis javította 6.17-re február 8-án, majd egy héttel később a 6.18 méteren is átjutott. A fiatal svéd ugró a tavalyi világbajnokságon robbant be az elitbe, akkor második lett Kendricks mögött. Az amerikai óriási csata végén nyert és védte meg 2017-es világbajnoki címét.The Ultimate Garden Clash (A Végső Kerti Összecsapás) fantázianevű sorozatot, melynek ez volt az első „állomása". A szabályok szerint a három sztárnak a saját pályáján fél órán belül a lehető legtöbbször kellett átugrania az öt métert.

Az Egyesült Államokban tartózkodó Duplantis a Louisiana államban, míg Lavillenie franciaországi házánál ugrott, és az utolsó másodpercekig izgalmas küzdelmük során egyaránt 36-36 sikeres próbálkozásig jutottak. A riválisainál jóval megfontoltabban ugró Kendricks – Mississipi államban található otthonában – 26 sikeres ugrással végzett.

Az internetes közvetítésnek köszönhetően több ezer néző szurkolhatta végig élőben a különös versengést, amelynek végén a WA megpróbálta rábeszélni a holtversenyes atlétákat a háromperces túlórára a döntés érdekében, ám a 33 éves Lavillenie fáradtságra és sérülésveszélyre hivatkozva nem vállalta a folytatást. Duplantis azért a biztonság kedvéért még ugrott egyet, de azt már nem írták jóvá neki.

A három atlétát nem véletlenül választotta a szövetség: Lavillenie a 2012-es olimpia bajnoka, négy évvel később ezüstérmet nyert, és egészen idén februárig 6.16 méterrel világcsúcstartónak mondhatta magát. Rekordját a 20 éves Duplantis javította 6.17-re február 8-án, majd egy héttel később a 6.18 méteren is átjutott. A fiatal svéd ugró a tavalyi világbajnokságon robbant be az elitbe, akkor második lett Kendricks mögött. Az amerikai óriási csata végén nyert és védte meg 2017-es világbajnoki címét.

 

Legfrissebb hírek

A magasság mámorában – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2025.03.02. 23:10

Videó: Duplantis újabb világcsúcsot döntött rúdugrásban

Atlétika
2025.03.01. 10:22

Rendkívüli célt tűzött ki magának a világcsúcstartó Duplantis

Atlétika
2025.02.28. 12:12

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Simone Biles és Armand Duplantis az év sportolói az AIPS-nél

Egyéb egyéni
2024.12.30. 19:31

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Duplantisnak három ugrás is elég volt a győzelemhez, Alfred megint megverte Richardsont

Atlétika
2024.09.13. 22:12
Ezek is érdekelhetik