Atlétika: Zsivoczky-Farkas még szeretne versenyezni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.06. 18:56
Még szeretne versenyezni, ugyanakkor készül az ezt követő életre is Zsivoczky-Farkas Györgyi, fedett pályás Európa-bajnoki bronzérmes többpróbázó.

A 35 éves atléta a magyar szövetség honlapjának adott interjújában felelevenítette, hogy az elmúlt három évben rendkívül balszerencsés volt a sérülésekkel: háromszor szakadt el az izom a vádlijában, emellett volt boka- és farizom-sérülése is 2017 óta.

„Februárban megműtöttek, remélem, most már minden teljesen rendben lesz. Az biztos, hogy sokkal jobban vagyok”– fogalmazott a riói olimpián nyolcadik sportoló. Kijelentette, lassan kénytelen lesz belátni, hogy amennyiben még tud egyáltalán versenyezni, akkor sem sokáig.

„Hiányzik a versenyzés, főleg, amikor a lelátón kell ülnöm, de nem panaszkodom, mert szeretem nézni, csak néha nehéz. Ráadásul az elmúlt években a munkás részt mindig megcsináltam, és mivel vagy az első versenyen, vagy az utolsó edzésen sérültem meg, az ünnep, a jó rész maradt ki”– fogalmazott az Universiade-bronzérmes atléta, aki a Budapesti Honvéd SE atlétika-szakosztályának igazgatójaként dolgozik férjével, az egykori többpróbázó, Eb-ezüst- és vb-bronzérmes Zsivoczky-Pandel Attilával együtt.

Legfrissebb hírek

Atlétika: kizárás a 2016-os vb-n, Zsivoczky-Farkas így 4.

Atlétika
2019.09.27. 19:36

Atlétikai Eb: Krizsán nyerte a 800 métert hétpróbában, a 7. helyen zárt

Atlétika
2018.08.10. 20:52

Atlétikai Eb: Gyurátz és Gyürkés bejutott a döntőbe

Atlétika
2018.08.10. 13:32

Atlétikai Eb: Mekhissi-Benabbad 2010 óta veretlen 3000 méter akadályon

Atlétika
2018.08.09. 22:09

Atlétikai Eb: Krizsán Xénia az első tízben a hétpróbázók között

Atlétika
2018.08.09. 13:25

Atlétikai vb: Zsivoczky-Farkas a szezon végén dönt a jövőjéről

Atlétika
2017.08.07. 20:24

Atlétikai vb: Krizsán a 9., Zsivoczky-Farkas a 17. lett

Atlétika
2017.08.06. 22:19

Atlétikai vb: egyéni csúcs! Krizsán a 11. a záró szám előtt

Atlétika
2017.08.06. 15:15
Ezek is érdekelhetik