Atlétika ob: hatvan egyesület sportolói indulnak Székesfehérváron

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 13:02
Hatvan egyesület 286 férfi és 269 női versenyzője, valamint 13 férfi és 16 női váltója áll rajthoz a 123. atlétikai országos bajnokságon, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg Székesfehérváron.

Az ob keddi sajtótájékoztatóján Knipl István, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnökségi tagja emlékeztetett arra, hogy sorrendben ötödik alkalom rendezik Székesfehérváron a viadalt. Jó versenyt vár, mert az elmúlt évek magyar atlétasztárjai is jelen lesznek – tette hozzá.Knipl István, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnökségi tagja emlékeztetett arra, hogy sorrendben ötödik alkalom rendezik Székesfehérváron a viadalt. Jó versenyt vár, mert az elmúlt évek magyar atlétasztárjai is jelen lesznek – tette hozzá.

Hirt Károly, a rendező Alba Regia Atlétikai Klub elnöke kiemelte: bár utánpótlás akadémiaként az alaptevékenységük a sport iránt érdeklődő fiataloknak edzéslehetőséget, fejlődést biztosítani, azért jó eredményekben is reménykednek a felnőtt bajnokságon.

Tölgyesi Előd versenyigazgató elmondta: a verseny lehetőséget biztosít arra, hogy az év fő nemzetközi eseményeire – ifjúságiak Európa-bajnokságára, a juniorok világbajnokságára, valamint a felnőttek Európa-bajnokságára – az atléták szintet teljesítsenek.

A háromnapos bajnokságon 17 egyéni és 2 váltószámot rendeznek mindkét nemnek. A legnépszerűbb versenyszám a 800 méter: a férfiaknál 26-an, a nőknél 25-en terveznek rajthoz állni.

Az év férfi sportolója, Baji Balázs 110 m gáton tavaly a fehérvári pályán országos csúcsot futott. Márton Anita súlylökés mellett diszkoszvetésben is esélyesként lép a dobókörbe, akárcsak a férfiaknál a diszkoszvető Kővágó Zoltán. A férfi kalapácsvetés várhatóan Halász Bence és a hazai színekben induló Pásztor Bence párharcát hozza. Női 100 m gáton kiélezett versenyre lehet számítani Kozák Luca, Kerekes Gréta, Sorok Klaudia és a hétpróbázó Krizsán Xénia között.

A klasszikus sprintszámban, 100 méteren címvédésre készül az ARAK már Eb-szinttel rendelkező bajnoka, Szabó Dániel. A fehérváriak közül éremre esélyes még Mátó Sára 400 m gáton, Siskó Zsófia rúdugrásban, Takács Boglárka 100 méteren, illetve Endrész Klaudia távolugrásban.

Legfrissebb hírek

Szobrot kapott Szabó Katalin Székesfehérváron

Torna
2025.09.10. 09:03

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Loic Nego megkapta a Székesfehérvár Tiszteletbeli Polgára elismerést

Magyar válogatott
2025.09.02. 22:33

NS-képeslap: Székesfehérvár – a fehérvári és a magyar hoki új fellegvára

Jégkorong
2025.08.21. 10:49

Gyulai Memorial: négy magyar győztes és számos csúcsdöntés

Atlétika
2025.08.08. 08:55

„Szívmelengető volt, hogy Bogi is ott volt a célban és drukkolt nekem” – Takács Ábel berúgta az ajtót az atlétikai ob-n

Atlétika
2025.08.05. 11:36

A célfotó döntött Kozák Luca és Tóth Anna között, Takács Boglárka ismét duplázott

Atlétika
2025.08.03. 20:39

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10
Ezek is érdekelhetik