Gyémánt Liga: Baker ismét a leggyorsabb volt 100-on

Vágólapra másolva!
2018.05.31. 22:44
Az amerikai Ronnie Baker tartja kiváló formáját, és a eugene-i verseny után az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat csütörtöki, római állomásán is megnyerte a férfi 100 métert.

A tengerentúli vágtázó néhány napja Eugene-ben nagy hátszélben 9.78 másodpercet futott, az olasz fővárosban viszont enyhe ellenszélben is megmutatta, hogy nagyon gyors. A viadal honlapja szerint az amerikai sportoló fölényesen nyerte meg a klasszikus távot a világ idei legjobbját jelentő 9.93-as idővel. Ismét a vert mezőnyben volt honfitársa, a tavalyi vb-n 100-on ezüstérmes, idén 60-on világcsúcsot felállító és vb-aranyérmes Christian Coleman, aki 10.06-tal csak a negyedik lett.

A római viadal több számban is egészen magas színvonalú versengést és eredményeket hozott. Férfi 400 gáton a katari Abderrahman Szamba 47.48 másodpercre javította az esztendő legjobb eredményét, amely egyben Ázsia-rekord is. Mögötte a norvég Karsten Warholm is nagyszerűen futott, s 47.82-vel országos csúcsot ért el.

Férfi távolugrásban a szabadtéri világbajnok, a dél-afrikai Luvo Manyonga vívott élvezetes küzdelmet a fedett pályás vb-győztessel, Juan Miguel Echevarriával. A csatát előbbi nyerte meg 858 centiméterrel, öt centivel megelőzve a kubai atlétát.

A nőknél a magasugrást az elmúlt években uraló orosz Marija Laszickene bizonyította ismét a klasszisát, ugyanis 202 centiméteres eredménnyel nyert, ami szintén a világ idei legjobbja.

GYÉMÁNT LIGA, RÓMA
FÉRFIAK

100 m (–0,4 méter/másodperc): 1. Ronnie Baker (amerikai) 9.93 másodperc
400 m: 1. Fred Kerley (amerikai) 44.33 mp
1500 m: 1. Timothy Cheruiyot (kenyai) 3:31.22 perc
400 m gát: 1. Abderrahman Szamba (katari) 47.48 mp,
3000 m akadály: 1. Conseslus Kipruto (kenyai) 8:08.40 p
távolugrás: 1. Luvo Manyonga (dél-afrikai) 858 centiméter
rúdugrás: 1. Sam Kendricks (amerikai) 584 cm
diszkoszvetés: 1. Fedrick Dacres (jamaicai) 68.51 m

NŐK
200 m (–1,7 m/mp): 1. Mary Josée Ta Lou (elefántcsontparti) 22.49 mp
400 m: 1. Szalva Eid Nasszer (bahreini) 50.51 mp
100 m gát: 1. Sharika Nelvis (amerikai) 12.76 mp
400 m gát: 1. Georganne Moline (amerikai) 53.97 mp
3000 m akadály: 1. Hyvin Kiyeng (kenyai) 9:04.96 perc
magasugrás: 1. Marija Laszickene (orosz) 202 centiméter
diszkoszvetés: Sandra Perkovic (horvát) 68.93 m

MAGYAR ATLÉTÁK SIKEREI ST. PÖLTENBEN

Kovács Benjámin 1000 méteren, míg Szikszai Róbert diszkoszvetésben tudott győzni az ausztriai St. Pöltenben rendezett nemzetközi atlétikai viadalon.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Kovács 2:23.14 perces idővel ért célba elsőként, míg Szikszai 62.14 méteres dobással győzött.

A Liese Prokop Memorial elnevezésű versenyen női rúdugrásban Siskó Zsófia második lett (410 cm), míg Kozák Luca (13.02 másodperc) 100 gáton, Schmelcz Fanny (11.83 mp) 100 méteren, Farkas Petra (616 cm) pedig távolugrásban végzett a harmadik helyen.

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Kipyegon tovább javította az 1500 méter világcsúcsát

Atlétika
2025.07.06. 09:32

Gyémánt Liga: Chebet történelmi világcsúcsot futott női 5000 méteren

Atlétika
2025.07.05. 23:30

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

„Már nemcsak tartok valahová, hanem kezdek odaérni az európai elitbe” – Takács Boglárka

Atlétika
2025.06.21. 12:05

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
2025.06.20. 23:35

Gyémánt Liga: Duplantis megdöntötte saját világcsúcsát, először hazai földön – videó

Atlétika
2025.06.15. 20:12

Gyémánt Liga: Karsten Warholm világcsúcsot futott Oslóban

Atlétika
2025.06.12. 22:27

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05
Ezek is érdekelhetik