Márton Anita újra a legjobbkor hozta ki magából a maximumot

Márton Anita jó szokásához híven ismét a legfontosabb pillanatban hozta ki magából a legtöbbet (Fotó: AFP)

– Milyen volt a győzelem utáni estéje?
– Nagyon későn értem vissza a szállásra, mert a verseny után várt még rám a doppingellenőrzés és jó néhány interjú, amelyekkel éjfél után végeztem. Még éppen elcsíptem a vacsora végét, és volt egy kis ünneplés is, de semmi túlzás. Utána lefeküdtem, de nemigen tudtam elaludni, legfeljebb két órát, ha aludtam összesen. Két okból is. Egyrészt betegen érkeztem meg Birminghambe, ami a verseny után nagyon kijött rajtam, úgy köhögtem, hogy szinte fuldokoltam. Emiatt nem volt valami jó az éjszakám. De közben folyamatosan égett a telefonom, rengetegen gratuláltak, én pedig próbálok minden üzenetre válaszolni, és minden felkérésnek eleget tenni.

– Mostanra tudatosult önben, hogy sporttörténelmet írt? Hogy a magyar atlétika első világbajnoka lett?
– Éjszaka sokat morfondíroztam ezen, ha már aludni nem tudtam. Átgondoltam és még egyszer átéltem az egészet, de amikor az érmet a kezemben tartottam, akkor kezdett csak tudatosulni bennem a valóság. Nem is az, hogy sporttörténelmet írtam, mert az még mindig hihetetlen számomra, inkább az, hogy újra sikerült véghez vinnünk valamit: hogy a legjobbkor, a legjobb helyen tudtam kihozni magamból a maximumot. Világranglista-vezető eredménnyel nyertem világbajnoki aranyérmet, ami egyrészt hatalmas eredmény, másrészt nagyon biztató jel nekünk, mert idén a szokottnál kevesebb versenyem volt, ezért nem is tudtam belelendülni annyira, mint mondjuk nyáron. Ezért kicsit átértékelődnek bennem a dolgok, de kell még idő ahhoz, hogy leülepedjenek a történtek.

– Ez az arany hova kerül a dicsőségfalon?
– Van egy többszintes üvegvitrinem, amelyben van már néhány érem, és mivel megvan a helye mindegyiknek, oda kerül, ahova még befér. Most azon vagyok, hogy beszerezzek egy kabalafigurát is, ugyanis otthon ezeket együtt tárolom az érmeimmel, amelyek vagy a nyakukba vannak akasztva, vagy ott vannak dobozban mellettük.

– Úgy hallom, a magánéletében is lesz egy kis változás.
– Arra gondol, hogy férjhez megyek? Igen, októberre tervezzük az esküvőt, de mivel tíz éve együtt vagyunk a párommal, szerintem éppen hogy nincs semmi változás.

– Akkor kanyarodjunk is vissza. Szóval, mit csinál a döntő utáni napokban a behavazott Birminghamben?
– Leginkább pihenni szeretnék, és főleg kigyógyulni a betegségből, mert a jövő hét végén már Portugáliába, Leiriába utazunk a dobó Európa-kupára. Ebben az is segít, hogy itt most eléggé rossz az idő, így biztosan nem indulunk neki a városnak. Inkább a versenyt nézem majd, és persze amikor csak lehet, jövünk ki drukkolni.

– Portugáliában lesz a téli szezon utolsó versenye?
– Igen, és meg is akarom nyerni. Viszont van egy rossz „szokásom", ilyen nagy világverseny, az év egyik főversenye után, mint amilyen a mostani fedett pályás világbajnokság, nekem mindig visszaesik a formám, és vele – sajnos – a motivációm is. Ezért aztán egy ilyen utolsó utáni verseny mindig kicsit túlélőtúra is. De változatos lesz, mert diszkoszt is vetek, hiszen mindent a csapatért!

– És akkor utána végre egy kis pihenés?
– Dehogy! Máris kezdődik az edzőtáborozás Tatán és vele a felkészülés a szabadtéri szezonra. A munkának folytatódnia kell.

Így vette át az aranyérmet Márton Anita