Női hármasban a venezuelai Yulimar Rojas annak ellenére is az első számú esélyese volt a versenynek, hogy nem volt még eredménye a fedett pályás szezonban. Leginkább azért, mert első számú riválisával, az olimpiai bajnok Caterine Ibargüennel az utóbbi években uralták a számot, és most a kolumbiai nem indult. Ráadásul a mögöttük a riói játékokon és a tavalyi londoni vb-n is harmadik kazah Olga Ripakova sem vállalta a szereplést.
A verseny ennek ellenére nem volt sétagalopp a venezuelai ugró számára, ugyanis egészen az ötödik sorozatig csak üldözte a többieket, a harmadik kör után még az első háromban sem volt. Aztán a negyedikben felugrott a harmadik helyre, az ötödikben pedig egy imponáló, 14.63 méteres kísérlettel átvette a vezetést, és végül megnyerte a versenyt. Az ezüstérmet a jamaicai Kimberly Williams 14.48 méterrel szerezte meg, a harmadik spanyol Ana Peleteiro pedig 14.40-es egyéni csúcsot ugrott.
Férfi súlylökésben a címvédő új-zélandi Tomas Walsh egy pillanatig sem hagyta nyitva a győztes kilétének kérdését, mivel már elsőre 22.13 méterig jutott, amit megközelíteni sem tudtak vetélytársai. Az aranyat azonban a hatodikra lökött 22.31 méteres bajnoki csúccsal nyerte meg.
FEDETT PÁLYÁS ATLÉTIKAI VB
FÉRFI SÚLYLÖKÉS
1. Tomas Walsh (új-zélandi) 22.31 méter
2. David Storl (német) 21.44
3. Tomás Stefánek (cseh) 21.44
NŐI HÁRMASUGRÁS
1. Yulimar Rojas (venezuelai) 14.63 méter
2. Kimberly Williams (jamaicai) 14.48
3. Ana Peleteiro (spanyol) 14.40

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t





