Atlétika: Márton Anita javított, vezeti az európai rangsort

Vágólapra másolva!
2018.02.03. 22:57
null
Márton Anita 18.38-cal vezeti az idei európai rangsort (Fotó: Török Attila)
Tizenöt centit javított idei legjobbján Márton Anita szombaton a BOK-csarnokban, a Magyar Atlétikai Szövetség által kiírt nyílt, fedett pályás versenyen. Az idén fedett pályán eddig csak ketten dobtak nagyobbat a magyar súlylökőnél a világon.

 

A biztonsági dobás szombaton sem maradt el, de az első, 16.83-as próbálkozást követően egyszer sem ment tizennyolc méter alá olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes súlylökőnk, Márton Anita, s a negyedik kísérletére lökött 18.38-cal győzött.

Ezzel az eredménnyel vezeti az idei európai rangsort (a kontinensen rajta kívül senki sem dobott még tizennyolc méter felett 2018-ban), és a világon is csak ketten – az amerikai Maggie Ewen (18.67) és a jamaicai Daniel Thomas-Dodd (18.46) – voltak képesek többre január elseje óta.

Rég fordult elő, hogy hazai versenyen női rúdugrásban hárman is átvigyék a négyméteres magasságot, ezúttal Klekner Hanga és az osztrák Brigitta Hesch 410-zel, Siskó Zsófia pedig 422-vel is próbálkozott, de azt már sikertelenül.

Ugyancsak örömteli, hogy női távolugrásban is hárman ugrottak át egy bűvös lélektani határt, Lesti Diána (620), Nguyen Anasztázia (612) és Farkas Petra (601) egyaránt hat méteren felül teljesített – Lestinek ráadásul valamennyi kísérlete hat méter feletti volt, és megdöntötte a fedett pályás egyéni csúcsát is.

Kazi Tamás a mondeville-i fedett pályás viadalon megfutotta az idei legjobb magyar időt 1500 méteres síkfutásban, és hetedikként ért célba 3:45.35-ös idővel. Kozák Luca ugyanott bejutott a 60 méteres gátfutás döntőjébe, és 8.17-es eredménnyel – egyetlen századdal lemaradva a győztes mögött – negyedik lett.

Legfrissebb hírek

Tizenöt fősre bővült a magyar csapat a fedett pályás atlétikai Eb-n

Atlétika
2025.02.26. 16:52

Sulyán Alexa hatalmas országos csúccsal győzött 200 méteren a fedett pályás atlétikai ob-n

Atlétika
2025.02.23. 18:15

Kozák Luca nem jutott döntőbe 60 méter gáton Liévinben

Atlétika
2025.02.13. 21:14

Kozák Luca: Az olimpia után nagyon elfáradtam, és nem csak fizikailag

Egyéb egyéni
2025.02.11. 17:30

Takács Boglárka: Próbáltunk fizikailag hozzáerősödni a mezőnyhöz

Atlétika
2025.01.31. 10:28

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Kozák Luca akár gyerekvállalás mellett is felkészülne a 2028-as olimpiára

Atlétika
2025.01.24. 14:58

Kozák Luca és Molnár Attila már biztos fedett pályás Eb-résztvevő

Atlétika
2025.01.22. 07:27
Ezek is érdekelhetik