Spartan Race: ilyen nehéz feladat volt a „szörnyeteg” túra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.10.23. 13:16
Több ezren teljesítették a hétvégén Eplényben a Spartan Race elnevezésű nemzetközi akadályfutóverseny-sorozat utolsó közép-európai állomását, amelynek első napján az úgynevezett Beast (szörnyeteg), a másodikon pedig a Sprint távokat rendezték meg.

A szervezők a szokásokhoz híven csak a versenyt követően hozták nyilvánosságra, hogy a jelentkezők mekkora útvonalat jártak be, eszerint a szombati 2500 nevező 23 kilométert küzdött le 907 méteres szintemelkedéssel és 35 akadállyal. A férfiaknál elképesztő időeredménnyel, mindössze 2 óra 28 perc alatt Tóth Ádám ért elsőként célba, míg a nők között Gyurcsó Andrea 3 óra 18 perccel győzött. A mezőny többségének ugyanakkor átlagosan 5-8 órára volt szüksége, ugyanis több alkalommal is meg kellett mászniuk az eplényi sípályát, többek között szinte közvetlenül a finis előtt is egy 24 kilogrammos homokzsákkal.

Másnap a Sprintet rendezték meg, amely „csak” 8 kilométerből állt, azonban a 3000 nevezőnek vasárnap már a természeti erőkkel is meg kellett küzdeniük, hiszen megérkezett az eső a környékre. Ezen a napon futottak a gyerekek is a Spartan kids elnevezésű viadalon.

A szervezők bejelentették, hogy jövőre április 14-én Nagykanizsán lesz az első verseny (Sprint).

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a férfi váltónk

Atlétika
2024.06.11. 23:49
Ezek is érdekelhetik