Távol a hazától – Gyarmati Olga

Az 1956-os forradalom után a melboume-i olimpiáról számos magyar sportoló nem tért haza. Gyarmati Olga sem, aki szintén emigráló szerelmét követve, Londonban telepedett le. Mint legtöbbjüket, az olimpiai aranyérmest is kínozta a honvágy, meg is próbált hazatémi. Ezért hívta fel azon az áprilisi napon a magyar követséget, a külképviselet ezt követően kereste a kapcsolatot a honi szervekkel. A belügy nem tétlenkedett, „1958 júniusától foglalkozik a BM a »Szerető« üggyel, abból a célból, hogy »Szeretőt«, akinek a londoni Írószövetség és a disszidens sportolók között hírszerzésre jó lehetőségei vannak, az Írószövetség felé beépítsük.”

A kitűnő magyar atléta szerelmi kapcsolata miatt kapta a hírszerzés operatív munkája során a „Szerető” fedőnevet. A BM II/3-as főosztálya, vagyis a hírszerzés utasítást adott a londoni irodának a sportolóval való kapcsolatfelvételre. Az ok az olimpikon emigrációban betöltött szerepe és széles körű kapcsolatrendszere volt: „Gyarmati jelenleg a disszidens sportolók szövetségének tiszteletbeli elnöke. Állandó kapcsolatban van hazai sportolókkal is, akikkel rendszeresen levelez, érdeklődik a hazai sporteredmények iránt.”

A sportoló foglalkoztatása hírszerzőként más miatt is fontos lehetett a kádári állambiztonság számára: második férje, Aczél Tamás Kossuth- és Sztálin-díjas író a forradalom leverését követően szintén az emigrációt választotta.

A pár Londonban telepedett le, ahol Aczél Nagy Imre elkötelezett híveként az emigráns Irodalmi Újság szerkesztőségében kapott munkát. A hírszerzés Gyarmati személyén keresztül mind a sport-, mind a kultúra területéről értékes információkat remélt. Az angol fővárosban egy követségi alkalmazott, bizonyos Kárpáti elvtárs feladata volt megismerkedni a feltűnő szépségű atlétával, és puhatolózni hazatérési szándéka felől. Ám amikor novemberben végre találkoztak, nem sikerült mélyreható beszélgetést folytatni. „Pár perc múlva megjelent »Szerető« a lépcsőn, egy bordó melegítőben, kardigánban és fapapucsban, meglehetősen rendezetlen állapotban” – írta később Kárpáti a jelentésében.

Gyarmati nem engedte be a saját lakásába, ezért csak a társasház lépcsőházában tudtak néhány szót váltani, de a folyamatos jövés-menés akadályozta a gondosan kitervelt hírszerzői munkát. Abban állapodtak meg, hogy néhány nap múlva ismét találkoznak, és egy kávé mellett beszélik meg a hazatérés lehetőségét. Érdekes módon Gyarmati ezúttal másként vázolta fel középtávú terveit. Elsődleges célja korábban az volt, hogy édesanyját legális úton Londonba hozza, ám a kommunista hatalom, mint oly sok hasonló esetben, közbeszólt: kivándorlási kérelmét a legrövidebb időn belül utasították el. Gyarmati ekkor döntött úgy, hogy saját hazatérését még néhány évvel eltolja. ,„Addig szeretne jól megtanulni angolul, és ha lehet, franciául. Ezt azzal indokolta, hogy ő, mint sportoló, már nem érvényesülhet otthon, hiszen két éve egyáltalán nem sportol. Azért akar nyelveket megtanulni, mert gondolja, hogy azt otthon is használhatja. Különösebb szakképzettsége nincs, és abban biztos, hogy előző munkahelyére, a Pénzügyminisztériumba nem vennék vissza.” A 34 éves atléta minden bizonnyal reálisan mérte fel: sportkarrierjének vége, hazatérésének politikai következményei pedig egyelőre beláthatatlanok.

A találkozóról készült jelentésből az is kiderül, hogy Gyarmati Olgát megviselte Nagy Imre és társai néhány hónappal korábban, 1958. június 16-án végrehajtott kivégzése. „»Szerető« miután meghallgatott, a beszélgetést ismét politikai kérdésekre terelte anélkül, hogy hazatérésével kapcsolatban bármit is mondott volna. A beszélgetés lényegében a Nagy Imre-ügy körül forgott. »Szerető« kifejtette, hogy nem ért egyet Nagy Imre és társai kivégzésével, miért nem lehetett ezt az ügyet békésebben elintézni, tette fel a kérdést.”

Gyarmati azt is kifejtette, hogy Aczél Tamással együtt szeretne hazatémi, mert „vele hosszabb idő óta a lehető legközelebbi és legközvetlenebb kapcsolatban van”. Véleménye szerint azonban Aczél csak akkor jönne haza, ha biztosítanák arról, hogy hazatérése után semmi bántódása nem esik az '56-os események miatt. Megbeszélték, hogy Aczél is ott lesz a következő találkozón, amelyre szenteste jöttek össze. A szeretet ünnepén az otthon maradt családtagok helyett egy kommunista hírszerzővel kellett asztalhoz ülniük egy étteremben, és a hazatérésről, sőt az életben maradásról alkudozniuk. Kárpáti elvtárs jelentése szerint a magyar titkosszolgálat mindent elkövetett annak érdekében, hogy az igen konspirált körülmények között létrejövő találkozót ne zavarja meg egy valódi brit James Bond. Egy másik tiszt, Kiss elvtárs biztosított az étterem környékén. „Megbeszélésünk szerint Kiss elvtárs mintegy 30-40 percet kint töltött, hogy megállapítsa, kintről nem várható-e valami. Amennyiben a legkisebb gyanú is felmerül, a megbeszélt jellel ezt tudomásomra adja, és ez esetben a találkozót megszakítva azonnal távozom. Amennyiben ilyen nincs, az esetben bejön az étterembe és helyet foglalva belülről kíséri figyelemmel a találkozót.”

Odabent a feszült hangvételű beszélgetés főként irodalomról, az emigráns magyar irodalmi életről folyt. Gyarmati már korábban rátért volna találkozásuk valódi tárgyára, Aczél meg is jegyezte kedvesének: „Csak nem esik nehezedre nézni, hogy a két ellenség ilyen szépen eltársalog, és nem ugrunk egymás torkának?” Aztán a forradalom került terítékre: „Nem szeretnék akasztófán meghalni” – jelentette ki lakonikusan az író, hiszen jól tudta, mi történik honfitársaival e vészterhes időszakban. Másik, teljesen reális dilemmáját is felvetette hazatérésével kapcsolatban: mit fognak mondani róla azok, akikkel '56-ban sorsközösséget vállalt és most börtönökben ülnek? Vagy neki is nyilvános önkritikát kell majd gyakorolnia?

A szenteste nem úgy sikerült, ahogy Gyarmati várta. Aczél semmi jelét nem adta, hogy haza akar térni, sőt, Kárpáti előtt nyíltan vállalta Nagy Imre politikai állásfoglalását: a forradalomban a legjobbat akarta, igazságtalan és hamis vádak alapján ítélték halálra. A találkozó hálózati értékelésének olvasásakor kiderül, hogy Kárpáti enyhén szólva híján volt azoknak a képességeknek, amelyek sikeres munkáját segítették volna. „»Szerető« a beszélgetésen pozitív szerepet vállalt. A felmerülő kérdések többségében engem támogatott közbeszólásaival. Ugyanakkor meglátásom szerint tudja befolyásolni Aczélt. Ez a tény pedig jól felhasználható. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy a »Szerető«-vel való kapcsolat jelentősége nem csökkent, sőt e kapcsolat szorosabbá tétele és kihasználása igen fontos lenne."

Ám Budapest biztos volt abban, hogy dekonspiráció, azaz lebukás történt – magyarán Gyarmati korábban mindent elmondott Aczélnak –, ezért még december 29-én lezárta az ügyet. Utasította Londont a kapcsolattartás megszüntetésére. Az akta lezárult. Gyarmati Olga és Aczél Tamás – aki az Amherst Egyetem (University of Massachusetts Amherst) tanára lett – az Egyesült Államokban telepedett le, a rendszerváltozás után többször hazalátogatott, de Gyarmati sem egykori sporttársaival, sem a MOB-bal nem tartotta a kapcsolatot. Magyarországra azután már nem tért vissza, miután Ferihegyen, vélhetően adminisztrációs melléfogás következtében, feltartóztatták, amit zokon vett. Férje 1994-es halála után visszavonultan, már-már remeteként élt Greenfieldben. Csak fiával érintkezett, annak halála után gyorsan leépült, majd 2013. október 27-én hunyt el, 89 éves korában. Hamvait Aczél egykori munkahelyén helyezték örök nyugalomra.