Atlétikai Eb: Márton Anita toronymagasan vezeti a nevezési listát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 10:11
Márton Anita toronymagasan vezeti női súlylökésben a nevezési listát a pénteken kezdődő belgrádi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon, további négy magyar található az első hatban.

A címvédő Márton Anita 18.97 méteres eredményével áll az élen, a második fehérorosz Julija Leancsuk 18.39-ig jutott az idén. A mezőnyben rajtuk kívül csak ketten tudtak ebben az évben 18 métert vagy nagyobbat dobni. Az olimpiai bronzérmes Márton Anita célja Belgrádban, hogy megdöntse 19.33 méteres országos csúcsát – ez minden bizonnyal aranyérmet jelentene a számára.

Az ötpróbázóknál az idei eredmények alapján Krizsán Xénia a második (4533 pont), de nem mindenki rendelkezik 2017-es ötpróbaeredménnyel. A tavalyi teljesítményeket figyelembe véve Zsivoczky-Farkas Györgyi a negyedik (4691 pont) a 16 induló között.

A meghívásnál figyelembe vett eredmények szerint Zsivoczky-Farkas Györgyi a hétpróbában az olimpiai nyolcadik helyezését jelentő 6442 ponttal második a rangsorban, míg Krizsán Xénia 6266 ponttal – amennyivel negyedik lett a tavalyi, amszterdami Eb-n – a hatodik.

Baji Balázs 7.53 másodperces országos csúcsánál 60 méter gáton csak hárman voltak gyorsabbak idén, ketten pedig ugyanennyit futottak.

Kazi Tamás 3:40.05 perces egyéni rekordjával 1500 méteren a hatodik.

A belgrádi Eb-n 15 magyar atléta vesz részt, a torna programját itt tekintheti meg.

Legfrissebb hírek

Tizenöt fősre bővült a magyar csapat a fedett pályás atlétikai Eb-n

Atlétika
2025.02.26. 16:52

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Kozák Luca és Molnár Attila már biztos fedett pályás Eb-résztvevő

Atlétika
2025.01.22. 07:27

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Kevés magyar versenyző dupláz a fedett atlétikai Eb-n és a vb-n is márciusban

Atlétika
2025.01.10. 11:19

Krizsán Xénia és Halász Bence az év legjobb atlétája, elbúcsúztatták a visszavonuló Pars Krisztiánt

Atlétika
2024.11.15. 21:34

Krizsán Xénia: A világbajnokságon még szeretnék szerepelni

Atlétika
2024.10.07. 14:06

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56
Ezek is érdekelhetik