Az olimpiai bajnok futónő feleségül vette menyasszonyát – fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 13:31
null
Caster Semanya (kékben) megházasodott (Fotók: Instagram)
Megházasodott a riói olimpián női 800 méteres futásban aranyérmet szerző Caster Semanya, akit korábban azzal vádoltak, valójában nem is nő. A 26 esztendős atléta két évvel ezelőtt jegyezte el barátnőjét, Violet Raseboyát, majd több mint egy évvel ezelőtt a helyi szokásoknak megfelelően is megtartották az esküvőt.

 

Semanya a közösségi oldalára töltött fel képet a nagy napról, amelyen egybekötötte életét Viola Raseboyával.


Caster Semenya arról vált híressé, hogy amikor 2009-ben 800 méteren világbajnok lett, többen is megvádolták azzal, hogy nem is nő. A nagy balhé után végül tisztázták a meghurcolt futónőt, aki egyéves hercehurca, szexvizsgálat után újra versenyzett, és a londoni olimpián ezüstérmet nyert. Korábban még a Daily Telegraph úgy értesült, hogy Semenyának nincsen méhe és petefészke, viszont belső férfi nemi szervei vannak, szervezetében pedig háromszor annyi tesztoszteront találtak, mint egy átlagos nő testében. Ez azonban sohasem vált hivatalos értesüléssé, mert az orvosi vizsgálat eredményét nem hozták nyilvánosságra. Semenya nő, és a nők között is fog versenyezni.

Caster Semanya (balra) megházasodott (Fotók: Instagram)
Caster Semanya (balra) megházasodott (Fotók: Instagram)

 

Legfrissebb hírek

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Kép: így festett Szoboszlai Dominik párjával az esküvőjük napján

Magyar válogatott
2025.03.28. 17:49

Kép: Szoboszlai Dominik megházasodott

Magyar válogatott
2025.03.27. 18:57

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53
Ezek is érdekelhetik