Atlétika: kokainnal akadt fenn a világbajnok, de indult Rióban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.07. 00:38
Kokainnal akadt fenn a doppingvizsgálaton még az augusztusi nyári olimpia előtt Shawn Barber, a kanadaiak világbajnok rúdugrója, mégis indulhatott Rio de Janeiróban.

A vitás sportügyekben eljáró kanadai döntőbizottság csütörtökön jelentette be, hogy még az ötkarikás játékok előtt – törvényszéki toxikológusok bevonásával – úgy határozott, Barber szerepelhet az olimpián.

Az indoklás szerint az atléta szervezetében olyan kis mértékben volt jelen a kábítószer, hogy azt szándékosan nem lehetett bevenni. Az augusztus eleji tárgyaláson Barber elmondta: a júliusi országos bajnokság előtti estét egy hölggyel töltötte, és később bizonyosságot nyert, hogy a nő kábítószer hatása alatt érintkezett vele.

A 2015-ös világbajnok kanadai csúccsal nyerte meg az ob-t, ám most ezt az eredményét törölték, és megfosztották bajnoki aranyérmétől.

A 22 esztendős Barber jó esélyekkel utazott Rióba, ahol végül csak a tizedik lett.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a férfi váltónk

Atlétika
2024.06.11. 23:49
Ezek is érdekelhetik