Peking 2008: elvették a kubai diszkoszvető ezüstérmét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.01. 12:16
Doppingvétség miatt megfosztották a 2008-as pekingi olimpián szerzett ezüstérmétől Yarelys Barrios kubai diszkoszvetőt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtöki tájékoztatása szerint az atléta mintájában az újbóli elemzés során vízhajtót találtak. Kizárásával a győztes amerikai Stephanie Brown Trafton mögött az eredetileg harmadik ukrán Olena Antonova kapja meg az ezüst-, a kínai Szung Aj-min pedig a bronzérmet.

A NOB utólag – anabolikus szteroid használata miatt – szintén diszkvalifikálta Samuel Adelebari Francist, a katari futó 100 méteren 16. lett a pekingi játékokon.

A NOB a pekingi és a 2012-es londoni olimpiáról összesen 1243 mintát vizsgáltatott meg újra, és eddig több mint száz pozitív eredmény született. Pekingből 25 súlyemelőről derült ki, hogy nem tisztán versenyzett, három kínai sportolót megfosztottak aranyérmétől, s az ország összes emelője egyéves eltiltásra számíthat.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
2025.08.21. 17:03

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Atlétika: Dobó Zsombor bronzérmes az U20-as Eb-n diszkoszvetésben

Utánpótlássport
2025.08.09. 18:04
Ezek is érdekelhetik