Atlétika: jól sikerült Papp Krisztina maratoni debütálása

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.13. 16:00
Jól sikerült a pályán sokszoros magyar bajnok Papp Krisztina bemutatkozása a maratoni távon: 2:37 órán belüli idővel a nyolcadik helyen ért célba a rangos rotterdami viadalon.

Az UTE hosszútávfutója 2:36:59 óra alatt teljesítette a klasszikus, 42.195 kilométeres távot, s ez az eredmény könnyen lehet, hogy egyben már riói olimpiai indulási jogot is ér majd számára.

Az ötkarikás kvalifikációról egyelőre azért nem lehet többet tudni, mert a nemzetközi szövetség (IAAF) még mindig nem hozta nyilvánosságra a szinteket, annak ellenére, hogy maratonin, gyaloglásban, illetve 10 000 méteren idén január elseje óta tart a szintteljesítési időszak.

Papp Krisztina Facebook-oldalán elégedetten írt kevéssel a verseny után, hangsúlyozva, „hihetetlen klassz” érzés, hogy lefutotta a távot, s hozzátette: már várja a következőt. Arról is beszámolt, hogy a frissítést nem bírta a gyomra, ezért a célba érést követően orvosi ellátásra szorult.

Spiriev Attila, a magyar szövetség sportigazgatója az MTI érdeklődésére azt mondta: várhatóan ezen a héten állapítja meg az IAAF tanácsa az induláshoz szükséges eredményeket, s azután nyilvánosságra is hozza azokat.

„Őszintén szólva nem nagyon tudok mit mondani a szinttel kapcsolatban. Az mindenesetre biztos, hogy ez az eredménye beszámít majd Krisztának, és elképzelhető, hogy elég is az A szinthez, de ez csak később derül ki” – fogalmazott Spiriev, aki szerint akár egy-két perccel még jobb is lehetett volna Papp így is remek eredménye, ha nem adódnak kisebb problémái a versenyen.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a férfi váltónk

Atlétika
2024.06.11. 23:49
Ezek is érdekelhetik