Atlétika: a hétvégén 24 órán át futnak a sárvári Várparkban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.21. 09:21
2014. április 26–27-én, szombaton 10 óra és vasárnap 10 óra között rendezik meg Sárváron a 24 órás ultrafutó országos bajnokságot. A Sárvár Kinizsi Sportegyesület által immár 13. alkalommal megrendezendő megmérettetésen a 24 óra mellett 12 és 6 órás egyéni versenyszámokban, valamint 12 órás váltóban állhatnak rajthoz az ultrafutás szerelmesei. Az esemény idén a Pék Imre-emlékverseny nevet viseli, a tavaly elhunyt ultrafutó, a kétszeres Spartathlon-teljesítő egykori országos bajnok emlékére.

A futóversenyt a sárvári Várpark körül kijelölt 1030.73 méter hosszú, hitelesített körpályán teljesítik majd a résztvevők, és a céljuk, hogy választott számukban a rendelkezésükre álló idő alatt minél több kört fussanak. A verseny idén is megkapta az IAU (Nemzetközi Ultrafutó-szövetség) bronz címkéjét, azaz az IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) feltételeinek megfelel a rendezés, valamint nemzetközileg hiteles és elismert eredmények születhetnek a pályán. A szervezők tájékoztatása szerint erős mezőny mérkőzik majd meg a 24 órás országos bajnoki címért.

Az előzetesen leadott nevezések szerint a férfiaknál rajthoz áll a 2013-as év ultrafutója, Lajkó Csaba, indul a tizenhatszoros Spartathlon-teljesítő Lőw András, a harmincszoros Ironman-győztes Rokob József, valamint sérülése után visszatér a pályára a 2011-es győztes, pályacsúcstartó Mazur Béla is.

A női mezőnyben nagy verseny várható az idén 100 kilométeren ob-győztes Gyebnár Éva és a 2013-as 24 órás bajnok Máténé Varju Edit között, de kettejük küzdelmébe akár a 2013-ban 50 kilométeres országos bajnoki címet szerző Druskó Zsófia is beleszólhat. Érdekesség, hogy a 12 órás futók között ott lesz a Maráz Zsuzsanna, aki 2013-ban a világ legjobb eredményét (139.418 km) érte el.

A sárvári futópályán csaknem 200 egyéni induló, valamint várhatóan 30 váltócsapat köröz majd az erőpróba hétvégéjén. A verseny egyben az OptiVita Ultrafutó-kupa 2. állomása is.

Legfrissebb hírek

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30
Ezek is érdekelhetik