Atlétika: köszöntötték a gerelyhajítás magyar legendáját

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.10. 19:59
A TF-en köszöntötték hétfőn, 80. születésnapján az olimpiai ezüst- és bronzérmes gerelyhajítót, Kulcsár Gergelyt.

Az ünnepségen Kulcsár Gergely emlékplakettet vehetett át Radák Zsolt dékántól, továbbá Nagy Zsigmondtól, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatójától, s Gyulai Miklóstól, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökétől is. Az eseményen több tanítványa is jelen volt, így Németh Miklós, aki az 1976. évi montreali olimpián bajnoki címet szerzett.

Az 1934. március 10-én, Nagyhalászban született kiváló atléta négy nyári olimpián is indult, s háromról éremmel tért haza: az 1964-es tokiói játékokon ezüstöt érdemelt ki, míg 1960-ban Rómában és 1968-ban Mexikóvárosban bronzot ért teljesítménye. Az Európa-bajnokságokról szintén két harmadik helye van: előbb 1958-ban Stockholmban, majd 1966-ban Budapesten állhatott fel a dobogó alsó fokára. Az 1964-es, az 1968-as és az 1972-es müncheni olimpián ő vitte a magyar csapat zászlaját.

Kulcsár volt az első magyar gerelyhajító, aki 80 méteren felül dobott. Az aktív sportolástól 1972-ben vonult vissza.

Legfrissebb hírek

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48

Gerelyhajítás: visszavonul az Eb-negyedik Szilágyi Réka

Atlétika
2025.10.03. 11:16

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
2025.08.20. 22:30

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39
Ezek is érdekelhetik