Boston Marathon: szigorú biztonsági intézkedések

Vágólapra másolva!
2014.02.27. 18:25
A tavalyi merénylet után az idei Boston Marathonra több, a futókat is érintő szigorú biztonsági intézkedést vezetnek be a szervezők.

A világ egyik legrangosabb maratoni viadalának számító esemény rendezői csütörtökön jelentették be, hogy az indulók csak értéktárgyaikat, pénzüket tarthatják maguknál, táskáikat nem vihetik majd a rajthely közelébe. A személyes tárgyaknak egy külön helyet alakítanak majd ki egy kilométerre a rajttól.

Egyúttal közölték, hogy a biztonsági emberek külön figyelmet fordítanak majd azokra, akik menet közben csatlakoznak a mezőnyhöz, futva vagy kerékpárral.

Az új rendszabályokra azért van szükség, mert tavaly áprilisban a verseny céljánál robbantásos merényletet hajtott végre Dzsohar és Tamerlan Carnajev. A támadás három halálos áldozatot követelt, és 264 ember megsebesült.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Csere Gáspár három éve nem futott ilyen jó maratonit

Atlétika
2024.12.07. 16:07

Budapest Maratoni Fesztivál: Garai Ágnes Szonja győzött a klasszikus távon

Atlétika
2024.10.13. 13:23

SPAR Budapest Maraton Fesztivál: idén is lesz esélyegyenlőségi futam

Atlétika
2024.10.08. 10:59

Szűcs Csaba: Nem jellemző, hogy a maratoni csúcsa 31 évig él

Atlétika
2024.10.02. 08:53

Szabó Nóra: A legfontosabb, hogy elhidd, meg tudod csinálni

Atlétika
2024.10.01. 08:34

Szabó Nóra: szeretnék kijutni a jövő évi világbajnokságra

Atlétika
2024.09.30. 10:28
Ezek is érdekelhetik