Atlétika: Pars versenycsúcssal győzött a Gyulai Memorialon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.10. 21:17
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián nyerte a kalapácsvetést a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon szerdán.

A szombathelyi atléta a Puskás Ferenc Stadionban „rajt-cél” győzelmet aratott, mivel első dobásától kezdve vezetett. Legjobbját a negyedik sorozatban érte el, ekkor 80.73 méterig hajította a kalapácsot, megdöntve saját, tavaly felállított 79.74 méteres versenycsúcsát. A világranglista-vezető Pars fölényére jellemző, hogy további három érvényes dobásával is nyert volna: 78.63, 78.42, 79.08 méteres sorozattal kezdett, aztán jött a 80.73, majd két érvénytelen kísérlet.

Pars mögött a pekingi játékokon aranyérmes szlovén Primos Kozmus (77.98 m) végzett a második, a világranglistán második cseh Lukas Melich (77.72 m) pedig a harmadik helyen. Németh Kristóf 73.00 méterrel a hetedik lett.

Pars harmadszor győzött a Gyulai emlékversenyen, s tovább folytatta – immár 21 versenyből álló – diadalsorozatát. A viadal egyben a nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozatának része is volt, a magyar versenyző mostani sikeréért 2500 dollárt kapott.

Legfrissebb hírek

Világ- és országos csúcsokkal motiválják a futókat a Margitszigeten

Atlétika
2025.07.25. 12:00

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
2025.07.08. 17:40

Böndör Márton már elhiszi, hogy 570-es rúdugró

Atlétika
2025.07.08. 14:49

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Kilenc olimpiai bajnok érkezése már biztos a Gyulai István Memorialra

Atlétika
2025.06.25. 16:44

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02
Ezek is érdekelhetik