Atlétika: eltiltották a már visszavonult orosz dobónőket

Vágólapra másolva!
2013.04.02. 18:27
Az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) kedden két évre eltiltotta az egyaránt olimpiai bajnok és már visszavonult Szvetlana Kriveljovát és Olga Kuzenkovát, akik korábbi mintáik ismételt vizsgálatakor akadtak fenn a doppingellenőrzésen.

A női súlylökést az 1992-es barcelonai játékokon, illetve a 2003-as párizsi világbajnokságon is megnyerő Kriveljova a 2004-es olimpián adott mintájának újraelemzését követően bukott le. A 43 éves volt sportolót a VFLA április 2-ától tiltotta el két évre, és 2004. augusztus 18. és 2006. augusztus 17. közötti valamennyi eredményét megsemmisítette. Kriveljovát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már tavaly megfosztotta athéni bronzérmétől, melyet eredetileg honfitársa, az első helyen végzett Irina Korzsanyenko eltiltása után kapott meg.

A 42 éves kalapácsvető, Kuzenkova esetében a nemzetközi szövetség (IAAF) márciusban hozta nyilvánosságra, hogy a 2005-ös helsinki világbajnokságon adott mintájában tiltott anyagot találtak. A VFLA most – jelképesen – március 28-ától tiltotta el, és eredményeit 2005. augusztus 12. és 2007. augusztus 11. között törölte. Ezzel a női kalapácsvetés 2005-ös világbajnoki címe a kubai Yipsi Morenót illeti meg.

A két már visszavonult dobóatléta mellett a VFLA a 26 éves gátfutót, Jelena Csurakovát is kétéves eltiltással sújtotta. A londoni olimpián 400 gáton elődöntős futót januárban, egy portugáliai edzőtáborban ellenőrizték, és a mintájában tesztoszteront mutattak ki.

Legfrissebb hírek

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06

Az eltiltott Kenderesi Tamás a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult

Úszás
2025.04.23. 11:13

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25
Ezek is érdekelhetik