Atlétika: Zahoránék remekeltek a mainzi ultramaratonin

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.25. 17:53
Zahorán Ádám nyerte a Mainzban rendezett 45 km-es ultramaratoni futóversenyt, míg édesapja, Zahorán János harmadik lett.

A fiatalabb magyar versenyző beszámolója szerint taktikusan versenyzett, ez első kilenc km-es körben az ellenfelei képességeit mérte fel, majd tíz km után állt az élre, onnantól pedig végig az első helyen futva, magabiztos győzelmet aratott megdöntve a viadal pályacsúcsát.

Zahorán János kiélezett küzdelemben harmadik helyen ért célba kevéssel elmaradva a helyiek kedvencétől, Steffen Kohlertől.

Zahorán Ádám, a 2008-as Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton ezüstérmese arról írt, hogy a verseny hivatalos útvonalának kijelölését még a rendezés napján is veszélyeztette a Rajna szokatlanul magas vízszintje. Az útvonalat számos helyen csupán 5-6 centiméter választotta el Rajna vízszintjétől, a pályát a folyó vize ugyanakkor nem öntötte el, így a legfőbb akadályt a viharos erejű szél, a több hajtűkanyar és meredek, körönként öt híd jelentette a vasárnap megrendezett futóversenyen.

Legfrissebb hírek

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

A Bayern Harry Kane triplájára alapozva nyert a PreZero-Arenában

Német labdarúgás
2025.09.20. 17:31

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2025.09.13. 17:56

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Schäfer nélkül kapott ki az Union Dortmundban, Dárdai ismét a kispadról nézte a Wolfsburg pontszerzését

Német labdarúgás
2025.08.31. 19:34

A hajrában szerzett fejes góllal nyert Mainzban a Köln

Német labdarúgás
2025.08.24. 19:28
Ezek is érdekelhetik