Atlétikai Eb: Lemaitre elsőként triplázott, váltóban is nyert

Vágólapra másolva!
2010.08.01. 20:16
Címkék
Egyértelműen a barcelonai atlétikai Európa-bajnokság legnagyobb sztárja lett Christophe Lemaitre azzal, hogy a 100 és 200 méteres síkfutás után vasárnap a 4x100-as váltó tagjaként is diadalmaskodott.

A 20 éves francia lett az első sprinter, aki három aranyérmet szerez egy Eb-n.

Lemaitre idén már történelmet írt azzal, hogy első fehérbőrű atlétaként teljesítette 10 mp alatt a klasszikus vágtaszámot, majd az Eb-n személyében 28 év után nyert fehér futó.

A staféták versengésében a második helyet az olaszok, a harmadikat pedig a németek szerezték meg.

Lemaitre idén már történelmet írt azzal, hogy első fehérbőrű atlétaként teljesítette 10 mp alatt a klasszikus vágtaszámot, majd az Eb-n személyében 28 év után nyert fehér futó.

A staféták versengésében a második helyet az olaszok, a harmadikat pedig a németek szerezték meg.

A női 4x100-as váltóban az ukránok diadalmaskodtak a franciák és a lengyelek előtt. A franciák rendesen „termelik" az érmeket vasárnap is, hiszen a 3000 méteres akadályfutásban is elvitték az első két helyet: Mahiedine Mekhissi-Benabbad győzött Európa-bajnoki csúccsal Bouabdellah Tahri és a hazai José Luis Blanco előtt.

 

 

Legfrissebb hírek

Így Todd rá: nyolcmilliárd euróval a világ tetejére táncolt a Chelsea

Angol labdarúgás
15 perce

Megvenni nem sikerült, de kölcsönkapni igen: a hátvéd visszatért a Szparihoz

Labdarúgó NB I
16 perce

A versenyhelyzet növelésével lépne közelebb a mezőnyhöz a Dunaújváros

Jégkorong
26 perce

Vizes vb: orosz arany a férfi szinkronúszóknál

Vizes vb 2025
30 perce

Svéd klasszis érkezhet a Szegedről távozó spanyol válogatott helyére – sajtóhír

Kézilabda
33 perce

A ZTE ellen mutatkozik be a Leicester új edzője

Labdarúgó NB I
46 perce

Hátsó füves futballmentő túra: pályán a magyar svájci falu csapata – videó

Labdarúgó NB II
1 órája

Vizes vb: a házigazdák utolsóként zárták a női vízilabdatornát

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik