Atlétikai Eb: a súlylökő Márton Anita 11. lett a spanyolországi Eb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.07.27. 21:00
Márton Anita a 11. helyen végzett kedden női súlylökésben a barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon.

A 21 éves magyar versenyző, akitől előzetesen nem volt elvárás a döntőbe jutás, a mezőny második legfiatalabbjaként lépett dobókörbe: 17.28 méterrel kezdett, majd kétszer is javított, 17.53-mal és 17.78-cal. A legjobb nyolc közé azonban nem fért be, ehhez 18 méter fölötti eredmény kellett volna.

„Örülök ennek az eredménynek, hogy döntőbe jutottam, de szerettem volna 18 méter fölött dobni – nyilatkozott Márton Anita. – Most először versenyeztem úgy, hogy egy napon volt a selejtező és a döntő, s ezért kicsit elfáradtam."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik