Vozár Attila az árokpartról felkelve győzött

„Szakadó esőben tettük meg az első hatvan kilométert, aztán kisütött a nap, és engem jól fejbe vágott – mondta. – Tíz fokkal melegebb lett, Kovács Zsolt és Bogár János megelőzött, én meg az árokparton szenvedtem Battonyánál, és elgondolkoztam. Máskor az jár az eszemben, hogy minél hamarabb célba érek, annál kevesebb kínnal jár. Ráadásul háromhetes magaslati edzőtáborban voltam előtte a Brassótól délre fekvő Bucsecsben. De pszichésen dől el minden. A versenyen addig is voltak holtpontjaim, ez viszont félórásra nyúlt. Fájt, a térdem, a vádlim, a combom, fájt a lélegzetvétel. De összeraktak a segítőim, azt mondták: ha abbahagyod, leírod magadat egy életre. Sulykolták belém, hogy meg tudom nyerni, és kétéves kislányom, Tünde arca is előttem lebegett, akinek megígértem, hogy a célban tapsolhat majd nekem."

Vozár felállt az árokpartról és harminc perc hátránnyal Bogár mögött beért Aradra. Este nyolc óra felé egy 400-as pályán még átmozgatta magát, nyújtott és teljesen kicserélődve feküdt le. Másnap ötkor kelt, hogy a nyolc órai rajtra a reggeli, a gyúrás és a cipők átnézése bőven beleférjen az idejébe. A kánikulában erős tempót diktált hazafelé, Bogár csak 40 kilométerig bírta. A 13 indulóból végül csak négyen értek vissza gyalog Aradról a közel 200 kilométeres viadalon.