Atlétika: 2000 négyzetméteres, fedett csarnokot avattak Bonyhádon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.04.26. 21:13
Címkék
Atlétikai centrumot avattak hétfőn a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban, a 2000 négyzetméteres létesítmény a második legnagyobb fedett atlétikai csarnok Magyarországon.

„Az evangélikus atlétikai centrumot mintegy százmillió forintos ráfordítással, egy korábbi cipőipari üzemből alakították ki” – mondta az MTI-nek Ónodi Szabolcs, az iskola igazgatója.

 

„A csarnokban egy hatsávos, 60 méteres futópályát, egy kétsávos, 150 méteres futókört, magas-, távol- és rúdugró pályákat alakítottak ki, és alkalmassá tették tenisz, kosár-, kézi- és röplabda gyakorlására is. A létesítményt a diákok mellett a bonyhádi Atlétikai Club sportolói használhatják, de például sprintfutásban, ugrószámokban versenyeket is rendezhetnek majd itt” – fogalmazott Scheidler Géza, a gimnázium igazgató-helyettese.

A hétfői átadáson Gáncs Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke áldotta meg az atlétikai centrumot.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke köszöntőjében azt mondta: a csarnok nem csak a régió sportját, hanem az egész magyar atlétikát és az egyetemes sportot is szolgálja majd.

Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a szervezet elismerésének jeléül Hajós Alfréd olimpiai aranyérmének hiteles másolatát adta át Gáncs Péternek, Ónodi Szabolcsnak és Potápi Árpád Jánosnak, Bonyhád polgármesterének.

Legfrissebb hírek

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
3 perce

A második félidőben négy gólt rúgva fordítottak, csoportelsők a franciák a női Eb-n

Minden más foci
13 perce

Kosár: helytállt az amerikaiak ellen az U19-es leányválogatott a vb-n

Utánpótlássport
1 órája

„Ilyesmi csak itt, Wimbledonban fordul elő” – Sinner a pezsgős közjátékról

Tenisz
1 órája

Kosárlabda: kilencedik lett az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: Eb-ezüstérmes az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
2 órája

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2 órája

V4 kerékpárverseny: Pelikán tizedik a szlovák szakaszon

Kerékpár
2 órája
Ezek is érdekelhetik