Atlétika: Iszinbajeva szeretne örömet szerezni Moszkva népének

Vágólapra másolva!
2010.02.05. 17:14
Vasárnap Moszkvában a hagyományos Russian Winter versenyen megkezdi a fedett pályás idényt Jelena Iszinbajeva, a rúdugrás világcsúcstartója.

„Nemcsak azért lesz különleges élmény számomra a vasárnap, mert az idei első versenyem következik, és mert először indulok ezen a viadalon, hanem mert nagyon régen nem ugrottam idehaza. Imádom a nagyszerű orosz közönséget, remélem, nem okozok csalódást" – mondta a pályafutása során eddig 27 világrekordot elérő, 27 éves orosz sportoló.

A szabadtéren 506 centiméterrel, fedett pályán kerek öt méterrel világcsúcstartó Jelena Iszinbajeva vasárnapi kihívói között ott lesz a korábbi világcsúcstartó honfitárs, Szvetlana Feofanova, a tavalyi fedett pályás Európa-bajnok orosz Julija Golubcsikova, valamint a 2009-ben vb-ezüstöt nyerő lengyel Monika Pyrek.

Az IAAF Permit-sorozatba tartozó, 19. alkalommal megrendezendő moszkvai viadalon 12 versenyszámot rendeznek mindkét nem számára.

Legfrissebb hírek

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04
Ezek is érdekelhetik