Atlétika: Duane Rosst doppingolás miatt két évre eltiltották

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.02.06. 11:31
Címkék
Két évre eltiltotta a versenyzéstől a gátfutó Duane Rosst az Egyesült Államok doppingellenes ügynöksége (USADA), mivel az amerikai atléta tiltott teljesítményfokozókat vett igénybe.

Felfüggesztését a USADA jelentette be, azzal a megjegyzéssel, hogy Ross 2001. november 2-a óta elért valamennyi versenyeredményét törlik.

A sportoló 110 m gáton a második volt az amerikaiak 2004-es olimpiai válogatóján, s így indult az athéni ötkarikás játékokon.
    
Az AP szombati híre szerint a gátas a számos atlétát tiltott szerekkel, elsősorban anabolikus szteroidokkal illegálisan segítő, majd a doppingügyein rajtavesztő amerikai BALCO laboratóriummal kapcsolatos vizsgálatok nyomán bukott le.     

A fegyelmi büntetés mindenesetre alaposan megkésett, mivel az 1972-es születésű Ross "időben" bejelentette a visszavonulását. Legkiemelkedőbb eredménye amúgy egy világbajnoki bronzérem volt, amelyet – 13.12 másodperccel, pályafutása legjobbjával – még az 1999-es, sevillai sportági csúcsvetélkedőn produkált.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik