Nagy-Britannia: 51 nap alatt 43 maratonit futott a híres színész

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.09.17. 11:08
Címkék
Jótékonysági céloktól vezérelve 51 nap alatt negyvenháromszor futotta le a maratoni távot Eddie Izzard brit színész; a szigetország egyik kedvenc komikusa összesen valamivel több mint 1814 kilométert teljesített.
 „Tényleg nagyon jól érzem magam" – mondta a színész, akit nem mindennapi teljesítménye után Gordon Brown miniszterelnök is fogadott.„Mi tagadás, azért fáj a lábam és az egész testem, na meg nagyon fáradt is vagyok" – viccelődött a híresség, akit a Valkűr hadművelet című alkotásból és az Ocean's-filmekből ismerhet a közönség.„Elvesztettem a lábkörmeimet, tele vagyok hólyagokkal és mindennel, amivel csak lehet. Hogy teljesítettem a távot, az felér egy sci-fivel" – büszkélkedett a kétszeres Emmy-díjas Izzard, aki korábban nem éppen sportos alkatáról volt ismert.A maratoni távot futóknak normális esetben azt tanácsolják, hogy két verseny között tartsanak hosszabb – legalább háromhetes – szünetet. Eddie Izzard mindössze öthetes felkészüléssel a háta mögött vágott neki a küldetésnek.Az Eddie Iz Running elnevezésű 51 napos program alatt több mint 200 ezer font gyűlt össze egy sportsegélyszervezet javára.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
5 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
6 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
6 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
6 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
6 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
6 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik