Atlétikai Világdöntő: Kővágó negyedik helyen végzett Szalonikiben

Vágólapra másolva!
2009.09.12. 20:52
Címkék
A negyedik helyen végzett szombaton Kővágó Zoltán a férfi diszkoszvetők versenyében, a Szalonikiben zajló atlétikai Világdöntőben.

Az augusztusi vb-n hatodik magyar dobónak – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – az első kísérlete sikerült a legjobban, akkor 65.60 méterre hajította a szert. Ugyanennyivel zárt a friss vb-ezüstérmes lengyel Piotr Malachowski is, de neki a második legjobb dobása alkalmával messzebbre szállt a diszkosz, mint magyar riválisáé. Az augusztusi vb-n hatodik magyar dobónak – a nemzetközi szövetség honlapja szerint – az első kísérlete sikerült a legjobban, akkor 65.60 méterre hajította a szert. Ugyanennyivel zárt a friss vb-ezüstérmes lengyel Piotr Malachowski is, de neki a második legjobb dobása alkalmával messzebbre szállt a diszkosz, mint magyar riválisáé.  

Győzött a 2000-ben és 2004-ben olimpiai bajnok litván Virgilijus Alekna, 67.63 méterrel. Az ezüstérmet a Berlinben világbajnok német Robert Harting szerezte meg.

Kővágó mögött végzett a Pekingben olimpiai bajnok észt Gerd Kanter.

"Azt hiszem, tudtam azt hozni, ami várható volt – idézte a hazai szövetség honlapja Kővágót. – Sikerült az idén tizenegyedszer is 65 méter felett dobnom, ráadásul négy kísérletből. Egy kicsit bosszant, hogy azonos eredménnyel lettem negyedik, de úgy érzem, hogy az előzmények után ez elfogadható eredmény. Ebben az évben már kezdtem újra érezni a mozgást, és úgy látom, hogy a következő években fel tudom építeni magam, legkésőbb a londoni olimpiára újra a régi leszek. A versenyen normális körülmények voltak. A kör csúszós, gyors volt – de erre a váltásos technikámra megfelelt. Annak örülök, hogy ilyen stabilan tudom a 65 métert dobni."

A Világdöntőnek további két magyar résztvevője van, Pars Krisztián kalapácsvetésben és Papp Krisztina 3000 méteren vasárnap versenyez.

A viadal összdíjazása hárommillió dollár, a számonkénti győztesek 30 ezerrel gazdagodnak. A második helyezettek 20, a harmadikok 12, a negyedikek 7, az ötödikek 5, a hatodikok 4, a hetedikek 3, a nyolcadikok pedig 2 ezer dollárral gazdagodnak.

ATLÉTIKAI VILÁGDÖNTŐ
 

 FÉRFIAK    

100 m: 1. Tyson Gay (amerikai) 9.88 mp, 2. Asafa Powell (jamaicai) 9.90, 3. Darvis Patton (amerikai) 10.00
400 m: 1. LaShawn Merritt (amerikai) 44.93 mp, 2. Chris Brown (bahamai) 45.49, 3. David Neville (amerikai) 45.60
800 m: 1. David Lekuta Rudisha (kenyai) 1:44.85 p, 2. Gary Reed (kanadai) 1:45.23, 3. Mbulaeni Mulaudzi (dél-afrikai) 1:45.53
3000 m: 1. Kenenisa Bekele (etióp) 8:03.79 p, 2. Bernard Lagat (amerikai) 8:04.00, 3. Sammy Alex Mutahi (kenyai) 8:04.64  
 400 m gát: 1. Kerron Clement (amerikai) 48.11 mp, 2. L.J. van Zyl (dél-afrikai) 48.74, 3. Periklísz Jakovákisz (görög) 48.90  
 Magas: 1. Jaroszlav Ribakov (orosz) 2.34 m, 2. Jaroslav Bába (cseh) 2.32, 3. Jesse Williams (amerikai) 2.29  
 Hármas: 1. Arnie David Girat (kubai) 17.45 m, 2. Leevan Sands (bahamai) 17.19, 3. Momcsil Karailiev (bolgár) 17.18
 Diszkosz: 1. Virgilijus Alekna (litván) 67.63 m, 2. Robert Harting (német) 66.37, 3. Piotr Malachowski (lengyel) 65.60, 4. KŐVÁGÓ ZOLTÁN 65.60  
 Súly: 1. Christian Cantwell (amerikai) 22.07 m, 2. Tomasz Majewski (lengyel) 21.21, 3. Pavel Szofin (orosz) 20.82
    

NŐK

200 m: 1. Allyson Felix (amerikai) 22.29 mp, 2. Sanya Richards (amerikai) 22.29, 3. Kerron Stewart (jamaicai) 22.42
1500 m: 1. Nancy Jebet Langat (kenyai) 4:13.63 p, 2. Hannah England (brit) 4:14.05, 3. Christin Wurth-Thomas (amerikai) 4:14.10
 5000 m: 1. Meseret Defar (etióp) 15:25.31 p, 2. Tirunesh Dibaba (etióp) 15:25.92, 3. Vivian Cheruiyot (kenyai) 15:26.21
 100 m gát: 1. Brigitte Foster-Hylton (jamaicai) 12.58 mp, 2. Dawn Harper (amerikai) 12.61, 3. Delloreen Ennis-London (jamaicai) 12.61
 3000 m akadály: 1. Ruth Bisibori Nyangau (kenyai) 9:13.43 p, 2. Milcah Chemos Cheywa (kenyai) 9:20.19, 3. Gladys Jerotich Kipkemoi (kenyai) 9:21.18
 Távol: 1. Brittney Reese (amerikai) 7.08 m, 2. Jelena Szokolova (orosz) 6.81, 3. Tatyana Lebegyeva (orosz) 6.79
 Rúd: 1. Jelena Iszinbajeva (orosz) 4.80 m, 2. Fabiana Murer (brazil) és Monika Pyrek (lengyel) 4.60

 Kalapács: 1. Betty Heidler (német) 72.03 m, 2. Clarissa Claretti (olasz) 70.56, 3. Martina Hrasnová (szlovák) 70.45
 Gerely: 1. Marija Abakumova (orosz) 64.60 m, 2. Barbora Spotáková (cseh) 63.45, 3. Steffi Nerius (német) 62.59

 

Legfrissebb hírek

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
5 perce

A Chelsea-től igazol az Arsenal; nagy fogás az Európa-liga címvédőjénél – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
6 perce

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
13 perce

Spanyol győzelemmel indult a női vízilabdatorna a világbajnokságon

Vizes vb 2025
27 perce

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
42 perce

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik