Atlétikai vb: Kiss Dániel 3. a futamában, Robles megsérült

Vágólapra másolva!
2009.08.20. 18:39
Címkék
Kiss Dániel a harmadik helyen végzett futamában a berlini atlétikai világbajnokságon a 110 gát elődöntőjében.

A magyar atléta rossz rajt után remekül gyorsult, de ez a harmadik helyre volt elég, ideje pedig kevésnek bizonyult a fináléba jutáshoz – 13.45-ös futásával Kiss mindössze négy századdal maradt le arról, hogy időeredményével bekerüljön a döntőbe…

A futamot a brit Sharman nyerte meg, míg a szám legnagyobb esélyese, a kubai Dayron Robles megsérült, így nem jutott be a döntőbe.

"Azt hittem, hogy megvan, amikor célba értem - mondta a 27 éves magyar futó. - A rajtom a szokásos volt, a harmadik gátra azonban korán érkeztem, kiestem a ritmusból, s újra kellett indítani a futást. Az időnek örülök, ahhoz képest, hogy márciusban még a Sportkórház műtőasztalán feküdtem, ez jó eredmény. De evés közben jön meg az étvágy, jó lett volna továbbjutni. Jövőre a barcelonai Eb-n remélem sikerül, most csak három európai futó végzett előttem. Remélem, csak most kezdődik a karrierem" – nyilatkozta Kiss. A magyar atléta rossz rajt után remekül gyorsult, de ez a harmadik helyre volt elég, ideje pedig kevésnek bizonyult a fináléba jutáshoz – 13.45-ös futásával Kiss mindössze négy századdal maradt le arról, hogy időeredményével bekerüljön a döntőbe…

A futamot a brit Sharman nyerte meg, míg a szám legnagyobb esélyese, a kubai Dayron Robles megsérült, így nem jutott be a döntőbe.

 "Azt hittem, hogy megvan, amikor célba értem - mondta a 27 éves magyar futó. - A rajtom a szokásos volt, a harmadik gátra azonban korán érkeztem, kiestem a ritmusból, s újra kellett indítani a futást. Az időnek örülök, ahhoz képest, hogy márciusban még a Sportkórház műtőasztalán feküdtem, ez jó eredmény. De evés közben jön meg az étvágy, jó lett volna továbbjutni. Jövőre a barcelonai Eb-n remélem sikerül, most csak három európai futó végzett előttem. Remélem, csak most kezdődik a karrierem" – nyilatkozta Kiss.

ATLÉTIKAI VB, 110 M GÁT, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Ryan Brathwaite barbadosi 13.18
2. Terrence Trammell amerikai 13.24
2. David Payne amerikai 13.24
4. Petr Svoboda cseh 13.33
5. Dwight Thomas jamaicai 13.37
6. William Sharman brit 13.38
7. Csi Vej kínai 13.41
8. Maurice Wignall jamaicai 13.43

 

Legfrissebb hírek

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
1 perce

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
14 perce

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
25 perce

Zsankó Petra feladta a női Girót, a pöttöm Gigante nagy győzelmet aratott

Kerékpár
31 perce

Wimbledon: simán verte orosz ellenfelét Swiatek, ő a harmadik elődöntős

Tenisz
40 perce

A címvédő amerikaiak ellen hangolt a magyar női vízilabda-válogatott a vizes-vb helyszínén

Vízilabda
1 órája

Kosárlabda: nem jutott nyolc közé az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik