Atlétika: Gay és Stewart szenzációs időt futott Rómában

Vágólapra másolva!
2009.07.10. 22:48
Tyson Gay szenzációs, 9.77 mp-es eredménnyel nyerte meg pénteken a férfi 100 métert a római atlétikai Golden League-viadalon.
A sorozat harmadik állomásán az amerikai világbajnok már az előfutamban remekelt, könnyed 9.96-tal került döntőbe, ám hasonlóan "laza" 10 mp alatti időt futott a korábbi világcsúcstartó jamaicai Asafa Powell is, így borítékolható volt, hogy kiváló versenyt vív majd a két vágtázó. Az esti döntőben aztán egy rossz rajt után másodikra Powell kapott jobban lábra, ám Gay hamar elé került. A táv felénél a jamaicai sebességet váltott, s úgy tűnt, utoléri az amerikait, ám az utolsó 20 méteren Gay újítani tudott, s elképesztő eredménnyel, a világ idei legjobbjával nyert. Női 100-on is „csodát" láthatott a római publikum, a korábbi két Golden League-viadalon is győztes, olimpiai ezüstérmes jamaicai Kerron Stewart 10.75 mp alatt teljesítette a klasszikus sprinttávot, s utcahosszal nyert a vb-erősségű mezőnyben. Az egymillió dolláros fődíjért Stewarthoz hasonlóan az etióp Kenenisa Bekele is versenyben maradt, méghozzá remek futással: az utolsó 200 méteren nagyot sprintelve lett első 5000-en, szintén a világ idei legjobbjával (12:56.23 p). Ugyancsak ismételten győzött rúdugrásban az orosz Jelena Iszinbajeva (4,85 m), így vele is számolni kell. A finn Tero Pitkämäki ezzel szemben már nem részesülhet a jackpotból, miután a kétszeres olimpiai bajnok norvég Andreas Thorkildsen utolsó kísérletével "ledobta" őt az élről. Kiesett a GL-versenyfutásból az amerikai Damu Cherry is, aki nem indult 100 m gáton.

ATLÉTIKA, GOLDEN LEAGUE, RÓMA

FÉRFIAK
100 m (GL-szám): 1. Tyson Gay (amerikai) 9.77 mp - a világ idei legjobbja 2. Asafa Powell (jamaicai) 9.88 3. Yohan Blake (jamaicai) 9.96
400 m (GL-szám): 1. Chris Brown (bahamai) 44.81 mp 2. David Gillick (ír) 44.82 3. Renny Quow (trinidad és tobagói) 45.02
5000 m (GL-szám): 1. Kenenisa Bekele (etióp) 12:56.23 p - a világ idei legjobbja 2. Mark Kiptoo (kenyai) 12:57.62 3. Leonard Komon (kenyai) 12:58.24
110 m gát (GL-szám): 1. Dayron Robles (kubai) 13.17 mp 2. Amtwon Hicks (amerikai) 13.27 3. Dexter Faulk (amerikai) 13.30
Gerely (GL-szám): 1. Andreas Thorkildsen (norvég) 87,46 m 2. Tero Pitkämaki (finn) 83,68 3. Mark Frank (német) 82,75

nők
100 m (GL-szám): 1. Kerron Stewart (jamaicai) 10.75 mp a világ idei legjobbja 2. Shelly-Ann Fraser (jamaicai) 10.91 3. Chandra Sturrup (bahamai) 10.99
1500 m: 1. Marjam Juszuf Dzsamal (bahreini) 3:56.55 p - a világ idei legjobbja 2. Christin Wurth-Thomas (amerikai) 3:59.98 p 3. Okszana Zbrozsek (orosz) 4:01.48
100 m gát (GL-szám): 1. Dawn Harper (amerikai) 12.55 mp 2. Delloreen Ennis-London (jamaicai) 12.67 3. Brigitte Foster-Hylton (jamaicai)12.68

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik