Atlétika: önéletrajzi könyve miatt büntethetik meg Chamberst

Vágólapra másolva!
2009.03.10. 00:18
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) lehet, hogy megbünteti Dwain Chamberst, a britek sprinterét – aki szombaton aranyérmet nyert a fedett pályás Európa-bajnokságon –, mivel most megjelent önéletrajzi könyvében "lejáratta a sportágat".
Az IAAF hétfői közleményéből kiderül, hogy a "Verseny ellenem" című könyvet hamarosan jogi szakértők vizsgálják meg, a lehetséges szankciókról pedig a szervezet március 21–22-i berlini ülésén születhet döntés. Amennyiben Chamberst vétkesnek találják, akár eltiltást is kaphat. A Brit Olimpiai Bizottság által a nyári ötkarikás játékoktól örökre eltiltott vágtázó állítása szerint azért vállalta egészen lebukásáig a különböző doppingszerek szedését, mert félt, hogy nem tud majd megfelelni az adidas sportszergyártó céggel kötött, 200 ezer fontos szerződés feltételeinek. A 2001-es megállapodás úgy szólt, hogy járandóságának csak a felét kapja meg, ha a 100-as világranglistán nincs az első háromban. Chamberst 2003-ban két évre eltiltották, de már évek óta újra versenyez, a tavalyi fedett pályás világbajnokságon például ezüstérmet szerzett 60 méteren, míg most szombaton – szintén teremben, ugyancsak 60 méteren – új Európa-csúccsal diadalmaskodott a torinói kontinensviadalon.
Legfrissebb hírek

Dwain Chambers lezárná doppingos múltját

Olimpia 2012 - Percről percre
2012.08.04. 13:47

Atlétika: Chambers felújította kapcsolatát korábbi „mentorával”

Atlétika
2009.03.14. 01:46

Atlétika: Chambersnek Usain Bolt jelenti a kihívást

Atlétika
2009.03.11. 00:38

„Annyi dopping volt nálam, amivel egy elefántot meg lehetne ölni”

Atlétika
2009.03.02. 19:29

Atlétika: bekerülhet a brit csapatba a doppingoló Chambers

Atlétika
2009.02.19. 06:25

Atlétika: döntőbe jutott Dwain Chambers a brit válogatón

Archiv cikkek
2008.07.12. 20:21

Atlétika: Dwain Chambers nem lesz ott az olimpián

Egyéb egyéni
2008.06.15. 19:55

Atlétika: Dwain Chambers találkozója az antidopping-csoporttal

Egyéb egyéni
2008.04.02. 16:42
Ezek is érdekelhetik