Bécs–Budapest: kettős magyar siker a harmadik szakaszon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.10.23. 02:03
Címkék
Kettős magyar siker született a Bécs–Pozsony–Budapest szupermaratoni futóverseny 3. szakaszának férfi küzdelmeiben: a Győr és Tata közötti 62 kilométeres etapon Zabari János diadalmaskodott Zahorán Ádám előtt.
Mindkét magyar versenyző rögtön maga mögött hagyta az összetettben vezető lengyel Jaroslaw Janickit. Az ultramaratoniban rövidnek számító etapon taktikusan osztották be erejüket. A tatai célba Zahorán mintegy egyperces, Zabari több mint félperces előnnyel Janicki előtt futott be.A korábbi évek győztesei közül az orosz Anatolij Kruglikov feladta a versenyt, Bogár János pedig combizomsérülésével továbbra is küszködik, és emiatt gyengébben szerepel.A női egyéniben ezúttal papírforma-eredmény született, a német Maria Bak simán nyert. A férfi csapatversenyben a zsűri 15 perces büntetést rótt a Buda-Cash Békéscsaba futóira kísérőkocsijuk szabálytalan közlekedése miatt. Így hiába értek a Dover, illetve a Vasas stafétája mögött egy perc hátránnyal harmadikként célba, mégis a negyedik helyről várják a folytatást. A Dover-VSG-Lőrinc továbbra is vezet.A női csapatversenyben a Pedro Pékség együttese magabiztos, háromperces győzelmet aratott a Vasas előtt. Az összetettben a Vasas továbbra is vezet, előnye egy percre csökkent.

3. SZAKASZ (Győr–Tata, 62 km)

FÉRFIAK
EGYÉNI
1. Zabari János 4:37:31 ó
2. Zahorán Ádám 4:37:45
3. Jaroslaw Janicki (lengyel) 4:38:21
CSAPAT
1. Dower-WSG-Lőrinc 3:26:56 ó
2. Vasas-Humansoft 3:27:45
3. Buda-Cash Békéscsaba 3:28:15
ÖSSZETETT
1. Janicki 17:14:46 óra
2. Biri Ferenc 17:21:23
3. Zabari János 17:30:19

NŐK
EGYÉNI
1. Maria Bak (német) 5:31:01 ó
2. Galina Jerjomina (orosz) 5:42:44
3. Jelena Sztyimutyina (orosz) 5:47:53
CSAPAT
1. Pedro Pékség 4:07:14 ó
2. Vasas-Humansoft 4:10:31
3. Héraklész Triatlon 4:11:45
ÖSSZETETT
1. Bak 20:30:40 óra
2. Galina 21:16:35
3. Ljudmilla Kalinyina (orosz) 21:18:56
A további program: Tata–Budakeszi 60 km (szerda), Budakeszi–Budapest 21 km (csütörtök)

3. SZAKASZ (Győr–Tata, 62 km)

FÉRFIAK
EGYÉNI
1. Zabari János 4:37:31 ó
2. Zahorán Ádám 4:37:45
3. Jaroslaw Janicki (lengyel) 4:38:21
CSAPAT
1. Dower-WSG-Lőrinc 3:26:56 ó
2. Vasas-Humansoft 3:27:45
3. Buda-Cash Békéscsaba 3:28:15
ÖSSZETETT
1. Janicki 17:14:46 óra
2. Biri Ferenc 17:21:23
3. Zabari János 17:30:19

NŐK
EGYÉNI
1. Maria Bak (német) 5:31:01 ó
2. Galina Jerjomina (orosz) 5:42:44
3. Jelena Sztyimutyina (orosz) 5:47:53
CSAPAT
1. Pedro Pékség 4:07:14 ó
2. Vasas-Humansoft 4:10:31
3. Héraklész Triatlon 4:11:45
ÖSSZETETT
1. Bak 20:30:40 óra
2. Galina 21:16:35
3. Ljudmilla Kalinyina (orosz) 21:18:56
A további program: Tata–Budakeszi 60 km (szerda), Budakeszi–Budapest 21 km (csütörtök)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik