Eurofutball: Kluivert Lipcsében, Klaassen az Ajaxban folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.10.05. 18:16
null
Justin Kluivert Lipcsében folytatja (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette kölcsönben, vételi opcióval az AS Romától a 21 éves holland válogatott szélsőt, Justin Kluivertet. Az Ajax is új igazolást jelentett be: visszatér a szintén holland válogatott Davy Klaassen.

 

Az RB Leipzig célja Timo Werner és Patrik Schick távozása után nem titkoltan az volt, hogy megerősítse támadószekcióját. Ennek érdekében az átigazolási időszak utolsó napján szerződtette az AS Romától a kétszeres holland válogatott szélsőt, Justin Kluivertet.

A 2019–2020-as Bajnokok Ligája-idényben elődöntőig menetelő lipcseiek kölcsönben szerezték meg Kluivertet, de jövő nyáron opciójuk lesz a Románál, hogy végleg megvásárolják – ennek pontos összege egyelőre nem ismert.

Card

Az Ajax is erősített az átigazolás utolsó napján – a Manchester Unitedbe távozó Donny van de Beek pótlására érkezett a középpályára a 27 esztendős Davy Klaassen a Werder Bremenből, ő 2012 és 2017 között öt idényt töltött az amszterdamiak felnőttcsapatánál. A vételár a Transfermarkt értesülései szerint 11 millió euró volt.
Card

Legfrissebb hírek

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
10 órája

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
22 órája

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Vb-selejtező: távozott állásából Patrick Kluivert – hivatalos

Foci vb 2026
2025.10.16. 07:51

Gulácsi jövője ismét téma a német sajtóban

Légiósok
2025.10.13. 10:06

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Sorozatban harmadszor kapott ki otthon a Fiorentina, simán nyert a Bologna

Olasz labdarúgás
2025.10.05. 17:06
Ezek is érdekelhetik