Premier League: kilenc év után távozik az Everton centere

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.29. 18:04
null
Dominic Calvert-Lewin kilenc év után távozik az Evertontól (Fotó: Getty Images)
Kilenc év és 274 tétmeccs után elhagyja az Everton FC-t a tizenegyszeres angol válogatott Dominic Calvert-Lewin, a liverpooli csapat utóbbi éveinek meghatározó játékosa – a döntést maga a labdarúgó jelentette be Instagram-oldalán.

„Az Everton Football Clubnak és az Everton-szurkolóknak,

Kilenc emlékezetes év után hihetetlenül nehéz döntést hoztam – a családommal együtt –, s új fejezetet kezdek a karrieremben.

Nem könnyen született meg a döntés, hiszen 19 éves korom óta az Everton az otthonom. Itt látták meg bennem a potenciált, itt állítottak a fejlődésemet elősegítő kihívások elé, itt formálódtam mind futballistaként, mind férfiként.

Az a döntés, hogy továbbállok, nem csak rólam szól – a családommal sokat gondolkodtunk rajta. Úgy véljük, most jött el a megfelelő pillant arra, hogy új kihívást keressek és tovább fejlődjek, de ettől nem lesznek gyengébbek a szálak, amelyek az Evertonhoz kötnek.

Mélységesen büszke vagyok arra, amit együtt véghez vittünk, arra, hogy akkor küzdhettem a klubért, amikor a legnagyobb szükség volt rá, és arra, hogy kulcsfontosságú pillanatokban nagy gólokat szereztem, és hogy mindig büszkén és elkötelezetten viseltem a mezt.

Remélem, hogy tisztelettől övezve távozom, tudva, hogy mindig azt kerestem, hogyan tartatom fenn e nagyszerű klub értékeit.

Mindent köszönök. Az első naptól kezdve mindig tudtam, mit jelent az Evertonban játszani” – búcsúzott szeretett csapatától a csatár, aki szerződésének lejártával ingyen távozik a „stolverkosoktól”.

 

Legfrissebb hírek

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
9 órája

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Ez gyors volt: a Nottingham Forest azonnali hatállyal menesztette Ange Postecoglout

Angol labdarúgás
2025.10.18. 16:01

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21
Ezek is érdekelhetik