Meghosszabbította sikeredzője szerződését a Nottingham Forest

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.21. 10:46
Nuno Espírito Santo (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalban (Premier League) érdekelt Nottingham Forest a hivatalos honlapján közölte, hogy meghosszabbította vezetőedzője, Nuno Espírito Santo szerződését.

Az 51 éves, Sao Tomé-i származású portugál szakember eredeti szerződése 2026-ig szólt, az új kontraktus 2028 nyaráig érvényes.

Mint ismeretes, Nuno Espírito Santo 2023 decemberében vette át a Forest kispadját Steve Cooper menesztését követően, s sikeresen benntartotta a csapatot az élvonalban. A mögöttünk hagyott idényben a nottinghami együttes (amely az FA-kupában is a négy közé menetelt) sokáig a BL-indulásra is esélyes volt, s ugyan végül a hetedik helyen zárt (ez az elmúlt három évtized legjobb élvonalbeli eredménye volt a klub történetében), de így is ott lehet az európai porondon nem kevesebb, mint 30 év után. 

A klubhonlapon olvasható közlemény továbbá megemlíti, hogy a mögöttünk hagyott évadon a Forest 55, illetve 30 év után tudott nyerni a Liverpool és a Manchester United vendégeként, valamint felállította a klub leghosszabb győzelmi szériáját az élvonalban 1967 után.

 

Legfrissebb hírek

Haaland döntött a Brentford otthonában, Rodri újra megsérült

Angol labdarúgás
1 órája

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
3 órája

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
9 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
21 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
22 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:37

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:59

Balszerencsés volt a leedsi védő, idegenben nyert a Tottenham

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:31
Ezek is érdekelhetik