Guardiola a Man. City új kapitányáról: Most először én döntöttem, néha szeretek főnök lenni

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 11:35
Bernardo Silva Kevin De Bruynétől örökölte meg a karszalagot (Fotó: Getty Images)
Pep Guardiola vezetőedző Bernardo Silvát nevezte ki a Manchester City új csapatkapitányának, annak ellenére, hogy a portugál labdarúgó elismerte, ez lehet az utolsó idénye a klubnál.

Pep Guardiola általában a játékosokra és a stábtagokra bízza a szavazást a kapitány személyéről, de most először ő maga döntött: Bernardo Silvát nevezte ki csapatkapitánynak, míg Rúben Diast, Rodrit és Erling Haalandot helyettesnek.

Silva számára ez lehet az utolsó idény az Etihad Stadionban, miután utalt arra, hogy nem hosszabbítja meg a 2026-ban lejáró szerződését. A 30 éves játékos 2017-ben érkezett Monacóból, és már többször is szóba került a visszatérés lehetősége nevelőegyesületéhez, a Benficához.

„Tudom, mit fogok csinálni, de még nem jött el az ideje, hogy erről beszéljek – mondta Silva. – Nagyon koncentrálok erre az idényre, és arra, hogy jól teljesítsek a Citynél. Amikor eljön az ideje, beszélni fogok róla. Még egy év van a szerződésemből, tehát a következő idényben távozhatok. Az elmúlt években is voltak lehetőségeim, ahogy most is, de egyelőre az a döntésem, hogy maradok a Citynél.”

Tavaly a játékosok által megválasztva Kyle Walker volt a Manchester City kapitánya. Walker januárban kölcsönben a Milanhoz távozott, de az olasz klub nem élt a végleges szerződtetés lehetőségével. Ennek ellenére az angol védő nem került be a manchesteriek keretébe a klubvilágbajnokságra.

„Először a pályafutásom során én döntöttem el, ki legyen a csapatkapitány – mondta Guardiola. – Nem tetszett, ami tavaly történt. Ezért döntöttem így. Néha szeretnék én lenni a főnök, és az új idény ilyen lesz. Kijelöltem a négy kapitányt, és lehet, hogy a klubvilágbajnokság után kijelölök még egyet vagy kettőt.”

 

Legfrissebb hírek

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

Új szerződést írt alá a Man. City berobbanó akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.26. 19:21

Guardiola: Senki nem hisz nekem, de hihetetlenül optimista és pozitív vagyok

Angol labdarúgás
2025.09.26. 15:51

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

Guardiola az Arsenal elleni döntetlenről: „Lesz.rom az eredményt, csak lássam a tüzet a csapatban”

Angol labdarúgás
2025.09.22. 07:50

Martinelli a 93. percben átemelte a labdát Donnarummán, az Arsenal egy pontot tartott otthon a Man. City ellen

Angol labdarúgás
2025.09.21. 19:35

Az Arsenalnak áll a zászló a vasárnapi rangadón

Angol labdarúgás
2025.09.21. 10:30

Guardiola: Ha az Arsenal vagy a Liverpool lesz a bajnok, az csak a költekezésnek köszönhető, ugye?

Angol labdarúgás
2025.09.20. 10:15
Ezek is érdekelhetik