Guardiola kissé begurult, amikor Grealishről faggatták

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.05.26. 14:57
null
Josep Guardiola és Jack Grealish egy csere előtt márciusban (Fotó: Getty Images)
Jack Grealish nem volt tagja a Manchester City keretének a hétvégén, a csapat nélküle győzött 2–0-ra a Fulham vendégeként az angol bajnokság utolsó fordulójában, így nem meglepő, hogy az annak idején rekordösszegért vásárolt labdarúgóról is elhangzottak kérdések a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Most így állt össze a keret – idéz a Sky Sports Josep Guardiola menedzser vasárnapi nyilatkozatából. – Jacknek természetesen játszania kell. Hihetetlenül jó futballista, akinek háromnaponta a pályán a helye. Ebben az idényben ez nem jött össze neki, az előzőben sem. Szüksége van a játékra, vagy nálunk, vagy egy másik csapatban. De ezt a döntést neki, az ügynökeinek és a klubnak kell meghoznia. Ha marad, nagyszerű, bizonyára ugyanúgy fog harcolni a csapat sikeréért, ahogyan az első itteni napjától teszi. Ezen a meccsen nem volt módja erre.”

Grealish 2021-ben érkezett a Cityhez az Aston Villától, alapember volt a bajnoki címet, FA-kupa- és Bajnokok Ligája diadalt hozó 2022–23-as idényben, ám ebben a bajnoki kiírásban csak hétszer kezdett, és nem kapott játéklehetőséget a Crystal Palace elleni elveszített kupadöntőn sem. A vasárnapi londoni bajnokira már el sem utazhatott, noha Guardiola az idény legfontosabb mérkőzésének nevezte a Fulham ellenit – a csapat azon tette biztossá a Bajnokok Ligája-indulást érő harmadik helyezését.

„Semmilyen személyes problémám nincs vele – folytatta kissé ingerülten Guardiola, miután az újságírók tovább faggatták a témában. – Huszonnégy játékosom van, mindig le kell mondanom hatról a nevezés leadásakor. Annak idején én kardoskodtam a szerződtetéséért, és én harcoltam azért, hogy erre az idényre és a következőre a klubnál maradjon. Én mondtam, hogy kell nekem Jack Grealish. Ami a jövőt illeti, a döntés a klubvezetők és az ügynökök kezében van.”

Grealish manchesteri szerződése 2027. június 30-ig szól.

Guardiola maga sem tartja szerencsésnek, hogy túl bő keretből kell válogatnia, mert nem akar sok, a játékhiány miatt elégedetlen labdarúgót maga körül, erről a napokban nyilatkozott is.

Angol labdarúgás
2025.05.21. 11:41

Guardiola: Közöltem a klubbal, hogy nem akarok nagyobb keretet – nem akarok 5-6 játékost jegelni

A katalán szakember elmondása szerint csak a játékoskeret csökkentése esetén folytatja a manchesterieknél.

 

 

Legfrissebb hírek

Okeke tényleg a Puskás Akadémiához igazolt – 2028-ig írt alá

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 10:09

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Elhagyja a Manchester Cityt a magyar utánpótlás-válogatott – ez az NB I-es klub nézte ki

Angol labdarúgás
2025.09.03. 21:13

BL-győztes csapattársat kapott Sallai Roland a Galatánál – hivatalos

Minden más foci
2025.09.02. 23:01

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Haaland betalált a jubileumi meccsén, de a Brighton legyőzte a Manchester Cityt!

Angol labdarúgás
2025.08.31. 17:04
Ezek is érdekelhetik